Ugrás a tartalomra

Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó

image

Kedves Fiatalok!

A 2016-os év legizgalmasabb ifjúsági eseménye a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozó. Először kerül megrendezésre elérhető távolságban hozzánk. Enyhe túlzással soha vissza nem térő alkalom a csoportos részvételre számotokra is. Egyedülálló lehetőség a Szentatyával, Ferenc pápával való találkozásra az egyes alkalmakon / Szentatya fogadása, közös keresztút a Szentatyával, virrasztás és a zárószentmise/.

Ez adta az ötletet, hogy 4 szlovákiai egyházmegye (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra és Besztercebánya) magyar fiataljai - mintegy 100 ember - egy csapatként vegyenek részt ezen az eseményen.  A közös zarándoklatra 2016. július 25. (hétfő) és augusztus 1. (hétfő) között kerül sor. Az elszállásolás a költségek elfogadhatóbbá tétele érdekében egy Krakkó melletti kisváros középiskolájában lesz. A szálláshoz karimatka és hálózsák szükséges. Az étkezés ugyanezen okból kifolyólag szintén saját szervezésű lesz. Ezzel és támogatóink segítségével tudjuk elérni, hogy a részvételi díj maximum 140 € tesz ki (egyébként közel 300 € lenne). Amennyiben újabb támogatást sikerül szerezni ez az összeg még alacsonyabb is lehet.  A befizetett részvételi díj magába foglalja:

  • a legkisebb összegű (50€) ún.A4-es csomagot, amely a következőket tartalmazza:

    - program

    - közlekedési jegy

    - biztosítás

    - zarándokcsomag
  • szállást hét éjszakára
  • étkezés félpanzió (7x reggeli, 4x vacsora, 2x ebéd)
  • szlovákiai biztosítást
  • utazási költséget (autóbusz díja)
  • szolidaritási díj (10 € - minden európai résztvevő fizeti a szegény országokból érkező fiatalok támogatására)

A bejelentkezés saját regisztrációs rendszerünkben történik az egyházmegyék szerinti felelős atyáknál. A regisztráció március folyamán indul el és április végéig tart. A feltüntetett részvételi díjat (140€) 100 bejelentkező számára tudjuk biztosítani. Az számít bejelentkezettnek, aki befizette az előleget (60€) legkésőbb április 30-ig a következő számlaszámra IBAN: SK77 5200 0000 0000 1307 0681.  A kommentben vagy megjegyzésben ne felejtsétek el feltüntetni a befizető nevét! A részvételi díj befizethető készpénzben is egyházmegyéd felelősénél is. A befizetett előleget nincs módunkban visszaadni, de lehetőség van magad helyett más személyre átruházni és aztán egymás közt kell rendeznetek az anyagiakat. Viszont értesíteni kell az egyházmegyei felelőst a változásról.  A részvételi díjból fennmaradó 80 € befizetési határideje június 15. Amennyiben eddig a határidőig nem kerül befizetésre a hiányzó összeg másnak adunk lehetőséget a részvételre. A részvételi díj befizethető egy összegben is az előleg befizetésére megadott határidőig, vagyis április 30-ig.

A részvételi korhatár 18 - 35 évben van megszabva azzal, hogy 16 évesek egyéni elbírálás alapján részt vehetnek a találkozón szülői engedéllyel és egy, a találkozón résztvevő nagykorú személy felelősségvállalásával a fiatalkorú résztvevőért. Ez a körültekintő hozzáállás azért szükséges, mert 1 - 2 millió résztvevőre számítanak a szervezők, ami a fiatalok részéről nagyfokú önállóságot és felelősségteljes hozzáállást kíván.

Az  ifjúsági világtalálkozón elsődlegesen a magyar katekéziseken veszünk részt, amelyek püspökök előadásában 3 helyszínen fognak zajlani az egyes napok délelőttjein. Bővebb és naprakész információkat az ifjúsági világtalálkozó magyar oldalán olvashatsz a www.krakko2016.hu weboldalon, de megtalálhatod Facebookon is. Az általunk szervezett csoportos kiutazásról egyházmegyéd részéről felelős atyánál, plébániádon valamint Olgyay Csaba ifjúsági referensnél is érdeklődhetsz.  Ne felejtsd, hogy egyedülálló eseményen van lehetőséged részt venni, amelyre nagy-nagy szeretettel várunk Téged és barátaidat.

Az előkészítő csapat:

Hutár Márk                   0904/843915             marcus55@post.sk                            Besztercebányai Egyházmegye

Jelencsics Erich             0908/633292             erich.jelencic@gmail.com                 Nagyszombati Egyházmegye

Farkas Zsolt                   0904/942790             zoticus88@gmail.com                       Nyitrai Egyházmegye

Kollárik Dávid               0915/383040             kollarik13@uniba.sk                         Pozsonyi Egyházmegye

Olgyay Csaba               0904/362159             olgyayc@gmail.com

Nyomtatványok:

Jelentkezési lap

Szülői beleegyezés

Mellékletek
Dokumentum
Dokumentum