Ugrás a tartalomra

Menetelés az életért Pozsonyban

image

Szeptember 20-án Pozsonyban kifejezhetjük meggyőződésünket az élet védelme mellett a megfoganástól a természetes halálig, valamint, hogy fontosnak tartjuk minden ember személyi méltóságának tiszteletben tartását. A Szlovákiában második alkalommal megrendezésre kerülő menetelés – az első Kassán volt 2013-ban – idén Pozsony utcáin kerül megrendezésre szeptember harmadik vasárnapján, délután fél három órai kezdettel, a Szlovák Nemzeti Felkelés térről (Námestie SNP) indulva.

A szeptember 19-20-i (szombat-vasárnap) programból:

- Tartós élelmiszer és iskolaszer gyűjtés krízishelyzetű állapotos nők, szegény családok, nehéz helyzetű gyerekek, menekült családok számára szombaton 11-től vasárnap 18 óráig az Incheba parkolóján, a kapucinus templomban és a fővasútállomáson

- Egész éjszakai szentségimádási lehetőség a Szent Márton Székesegyházban szombat este 22-től vasárnap reggel 7 óráig

- Magyar nyelvű főpapi szentmise a ferences templomban vasárnap délelőtt 9 órakor, főcelebráns: Haľko József segédpüspök

- Menetelés az életért, indulás a Szlovák Nemzeti Felkelés teréről vasárnap délután 14:30-kor

*

A további programokról a kezdeményezés hivatalos honlapján talál információkat:

http://pochodzazivot.sk/program/

*

Kísérjük imáinkkal is az élet védelmét és tiszteletben tartását előmozdító kezdeményezést:

Add Urunk, hogy még nagyobb odaadással és meggyőződéssel törekedjünk kiállni minden emberi élet védelme és méltósága mellett a fogantatás pillanatától a természetes halálig!

Fogadd el Atyánk engesztelésül Szent Fiad legszentebb áldozatát a sok millió megfogant élet kioltásáért, és add, hogy politikusaink és törvényalkotóink az elítélt nagy bűnösökön kívül ne engedjék haláltörvénnyel büntetni az ártatlan, megfogant kisgyermekeket sem!

Add Urunk, hogy a pozsonyi Menetelés az életért élő kifejezése és megerősítése legyen hitünknek, hogy saját életünk és minden emberi élet, valamint a család intézménye a Te csodálatos ajándékod számunkra! Ámen.

*

Terjeszthető web-es változat:

http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/438-meneteles-az-eletert-programajanlo-es-fohasz

*

Hozzá kapcsolódó pásztorlevél:

http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/417-szlovakia-puspokeinek-pasztorlevele-a-2015-os-meneteles-az-eletert-alkalmabol