Ugrás a tartalomra

Ünnepi gálaestet tartunk a Magyar Kultúra Napján

image

A Pázmaneum Polgári Társulás szervezésében a Magyar Himnusz születésnapján, január 22-én hagyományosan ünnepi gálaestet rendeznek a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

Ünnepi műsorral készülnek a dunaszerdahelyi óvodások, iskolások, amatőr és hivatásos művészek, hogy a Magyar Kultúra Napján bemutassák nemzeti örökségünk sokszínűségét.

Fellépnek:

  • A Himnuszt elszavalja Tóth Anna,
  • a Komenský utcai óvodások,
  • a Művészeti Alapiskola tanulói,
  • államtitkár úr beszéde,
  • Plavucha Márk,
  • a Neratovice téri Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola diákjai,
  • Molnár Ágnes a Győri Nemzeti Színház színművésze,
  • a 10. sz. Szent György cserkészcsapat,
  • Tóth László, József Attila-díjas költő, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje,
  • Józsa Janka és Kosár Szabolcs,
  • MCC Felvidék - szavalat,
  • a Pántlika zenekar,
  • Zárszót mond a Pázmaneum elnöke, oklevelek átadása,
  • Himnusz eléneklése

Ünnepi beszédet mond: Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár

A január 22-én (hétfőn) 17.30 órakor kezdődő est társszervezője a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

„Magyar kultúránk összeköt mindannyiunkat, akik a Szent Istváni örökséghez tartoznak bárhol is éljenek a földkerekségen. Mi, itt, a Csallóköz szívében ünnepeljük a Himnusz születésnapját, amely a legszebb és legkedvesebb számunkra. Énekeljük azt a templomban, a megemlékezéseken, vagy a labdarúgó mérkőzésen. Megdobban a szívünk, amikor felcsendül Erkel dallama és Kölcsey műve bejárja testünket és lelkünket. Nem akarunk különbek lenni, vagy nagyobbak más nemzeteknél. Csupán a sajátunkét szeretnénk tisztelni, ápolni és továbbadni. Megmaradásunk záloga ez. Tisztelettel adózunk azon személyek előtt, akik őrzik és továbbadják az évezredes hagyományokat a legifjabbaknak. Mert magyar közösségünk akkor lesz erős, ha mer és tud ragaszkodni hagyományaihoz, nyelvéhez, kultúrájához. A Magyar Kultúra Napján büszkeséggel és alázattal emlékezzünk eleinkre és a jövőbe vetett bizalommal mondjuk: Isten, áldd meg a magyart!” (Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke)