Ugrás a tartalomra

Városmisszió Komáromban

image

Szeretett Testvéreim!

Engedjék meg, kérem, hogy a komáromi katolikus plébániaközösség nevében meghívjam Önöket a Komáromi Városmisszióra. Ez az esemény a keresztény katolikus hitre való meghívást és annak mélyebb megismerését célozza meg. Nekünk keresztényeknek ugyanis nyilvánosan fel kell mutatnunk Krisztus jó hírének erejét, és azt a lelki gazdagságot, amit hitünk hordoz. Ezért hát szeretettel fordulunk városunk és környéke lakóihoz. A keresztény hit alapvető mozzanata abban ragadható meg, hogy Isten szelíd arca Jézus Krisztusban megmutatkozott a világnak, s ma is Benne – immár a Feltámadottban – találkozik leghatékonyabban az emberiséggel. Isten Jézus által megmutatja nekünk, mennyire szeret bennünket, milyen fontosak vagyunk számára mindnyájan, s hogy milyen értékes az ember, aki Isten előtt áll. Egyedül Isten tölti be szeretetre irányuló vágyakozásunkat, Ő képes minden kérdésünkre és fájdalmunkra választ adni. Benne találhatjuk meg az igazság, jóság és szépség forrását, Ő ad békét, megnyugvást és örömöt a szívekbe. Ezért is olyan fontos, hogy megismerjük Őt.

Az előttünk levő városmisszió ezért minden jóakaratú ember számára szeretetteljes meghívást jelent. A keresztények számára újabb elköteleződést Jézus Krisztus mellett; azoknak pedig, akik még nem ismerték meg Krisztust a hitben, az őszinte keresés kalandját.

Drága Testvérek! Nagy szeretettel gondolok városunk és plébániánk minden kedves lakójára. Sok kegyelmet, erőt, sikert és áldást kívánok minden család számára.

Szeretettel hívjuk tehát Önöket, hogy mindenféle kötöttség nélkül vegyenek részt programjainkon, melyek mindenki számára nyitottak és ingyenesek.

A plébániaközösség nevében: Elek László esperes-plébános

 

Városmisszió – Komárom

„Gyertek és meglátjátok.” (Jn1,39)

2015. október 11-18.

Vasárnap – október 11.

16.00      Angelico atya ,, Isten Mosolya,, c. kiállitásának megnyitója. Közreműködik Sárközi Mária Stella Márika – Limes Galéria

17.00    Szlovák - magyar nyelvű szentmise; a templomkulcsok átadása a szerzeteseknek. Téma: A szerető és kereső Isten. Fellép a Concordia Vegyeskar – Szent András-templom

18.30    Szabó Imre orgonaművész koncertje – Szent András-templom

 

Hétfő  – október 12.

9.00 – 13.30     Szentírás-olvasás – Máté evangéliuma – Római Katolikus Plébánia, Nádor utca

17.00    Szentmise missziós prédikációval. Téma: A bűn, és az emnber üdvössége Jézus Krisztusban – Szent András-templom

18.30    A szeretet kommunikációja – zenés előadás: Kudlik Júlia és Szvorák Katalin – Duna Menti Múzeum

 

Kedd – október 13.

16.30    Előadás férfiak részére – A férfi és az apa küldetése a családban, a világban és az egyházban – Szent Rozália-templom

17.00    Szentmise missziós prédikációval. Téma: Megbocsátás, visszatérés a Mennyei Atya házába – Szent Rozália-templom

18.00    Boráros Imre Kossuth-díjas színművész tanúságtétele – Szent Rozália-templom

 

Szerda – október 14.

8.30 – 14.00     Szentírás-olvasás – Lukács evangéliuma – Szinnyei József Könyvtár, Nádor utca

15.00    Angelico atya rajzos evangelizációja (interaktív foglalkozás) – Limes Galéria

17.00    Szentmise missziós prédikációval. Téma: Hit, mit jelent hinni, hogyan kell megélni a hitet – Szent András-templom

– a prédikáció után a keresztségi fogadalom megújítása

18.15    Švajda Gábor hosszútávfutó tanúságtétele – Római Katolikus Plébánia

19.00 – 21.00    „Nikodémus éjszakája” – gyónási lehetőség, ima, lelki beszélgetés a verbita atyákkal – Szent András-templom

 

Csütörtök – október 15.

16.30    Előadás nők részére – A nő és az anya küldetése a családban, a világban és az Egyházban - Szent Rozália-templom

17.00    Szentmise missziós prédikációval. Téma: Oltáriszentség – kenyér megáldása – Szent Rozália-templom

18.00    Jakubecz Márta író-olvasó találkozó – Könyvtár

Péntek – október 16.

9.00 – 13.00     Szentírás-olvasás – Apostolok Cselekedetei – Szinnyei József Könyvtár, Nádor utca

16.00    Bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatása – Szent András-templom

17.00    Magyar-szlovák nyelvű szentmise missziós prédikációval. Téma: A szenvedés értelme – betegek kenetének kiszolgáltatása – Szent András-templom

18.30    Keresztúti ájtatosság a családokért a városban (Szent András-templomtól a Szent Rozália-templomig)

20.00    Szentségimádás – Taizé – Szent Rozália-templom

 

Szombat – október 17.

9.30      Akadályverseny családoknak a városban. Indulás a Marianum-óvodától

13.00 – 16.45    „Fogság vagy fészek” – családi délután – Marianum, Eötvös u. 10

17.00    Szentmise missziós prédikációval – Téma: A család lényege és küldetése a világban – a házassági ígéretek megújítása – Szent Rozália-templom

19.30 – Koncert – Crux együttes – Tiszti pavilon amfiteátruma

 

Vasárnap – október 18.

8.00      Szentmise – Szent Rozália-templom

11.00    Szentmise – A missziós kereszt megáldása – Szent András-templom

15.00    Pálfalusi roma zenekar Istent dicsőítő koncertje – Limes Galéria

17.00    Szentmise – Szent Anna-kápolna

 

Hétfőtől péntekig a város központjában néhány helyen utcai evangelizáció lesz. Hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 12 óra között, kedden és csütörtökön 13 és 6 óra között. Missziós sátrakban is várunk minden jóakaratú embert, hogy kérdéseikre, problémáikra választ kapjanak, s hogy több formában is közvetíthessük a hit meggyőző erejét! Ezalatt a Szent Anna­-kápolnában csendes szentségimádás lesz!

A misszió alatt a szentmisék előtt egy órával és a szentmisék alatt is gyónási lehetőség lesz!

 

Elérhetőség:

Római Katolikus Plébánia, Nádor utca 11., Pf. 44.

Tel.: +421 35 7730 036

Web: www.revkomaromiplebania.hu

E-mail: dekanat.komarno@abu.sk