Ugrás a tartalomra

XXVII. Komáromi Imanap

image

A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében Jó Pásztor vasárnapján kerül sor a XXVII. Komáromi Imanapra Révkomáromban 2016. április 17-én.

Az Imanapon magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk.

Egyben elindítjuk a Regnum Marianum Imakilencedet is, amelynek keretében a keresztény magyarságért és Európáért imádkozunk.

Program:

14.30 Engesztelő szentségimádás a Szent András templomban

15.00 Keresztút

16:00 Ünnepi koncelebrált szentmise a Szent András

plébániatemplomban

Kérjük a lelkiatyákat, az egyházközségek vezetőit, hogy szervezzenek zarándoklatot az imanapra, hozzák el egyházközségük zászlóit is. A fiatalokat várjuk ministrálni, a cserkészeket pedig a díszőrségbe. Ismét hozzáférhető lesz majd a Jópásztor Hírlevél, illetve megvásárolható lesz majd a Széchenyi-emlékév alkalmából kiadott Széchenyi imafüzet is.

Az Imanapra szeretettel hívjuk és várjuk a lelkiatyákat és a híveket!

Autóbusz indul:

Szencről április 17 én, vasárnap 12,30 órakor a Jézus Szíve szobortól autóbusz indul Komáromba az Imanapra. A szentmise kezdete előtt lehetőség lesz a város nevezetességeinek megtekintésére. A 10,- € viteldíj befizetésével április 11-ig Duray Rezsőnél lehet jelentkezni. Telefon: 0903 407 160.

Mindenkit szeretettel várunk !

Meghivo-27KN-imanap