Ugrás a tartalomra

Kiosztották a Nyilas Misi csomagokat Parajdon

image

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja által szervezett gyűjtés véget ért, amelyhez csatlakozott a Pázmaneum Társulás is. A csomagok nagy része már gazdára talált vagy a hét további részében kerül kiosztásra. Az ajándékokat Erdélybe, Vajdaságba, Magyarországra és Szlovákia egész területén sikerült továbbítani - közölte Lengyel Zoltán főkoordinátor.

A hazai ajándékozók, az előzetes számvetés szerint mintegy 3200 ajándékcsomagot készítettek, amelyek nagyrészt reformtus gyülekezetekből és magyar alapiskolákból érkeztek, de bekapcsolódtak katolikus gyülekezetek, a Csemadok alapszervezetei és a szalkai tájház is. Továbbá sok-sok adakozó lélek. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány parajdi Szent Borbála Napköziotthona által szervezett karácsonyi ünnepségén több mint 1700 ajándékot osztottunk ki. A Baptista Szeretetszolgálat és a Diakóniai Központ ajándékai kerültek kiosztásra. A parajdi sóbányában szervezett ünnepségen több mint 3500 gyerek vett részt. A Kiss Kata zenekara koncertje után négy órán keresztül osztották az önkéntesek a csomagokat. Örülünk, hogy idén is sikerült ilyen mértékben hozzájárulni a sóvidéki gyerekek karácsonyához, amiért köszönt illeti az egész szlovákiai magyar közösséget. - olvashatjuk a Nyilas Misi Karácsonya honlapon közzétett bejegyzésben.

A csomagok kiosztásáról és az ünnepségről videófelvételek és képek találhatóak a Nyilas Misi Karácsonya honlapján.