Ugrás a tartalomra

Nyilatkozatok az új szlovákiai pártról

image

Az alábbiakban pártok, politológusok, civil szervezetek nyilatkozatait tesszük közzé az új szlovákiai párt bejelentése kapcsán.

Via Nova: Autonóm közösség híján megosztottságot fokozza a sok párt

Gyengül a közösség érdekképviselete - véli a Via Nova ICs. Ezt azt követően nyilatkozták a Felvidék.ma-nak, hogy egy új felvidéki magyar politikai párt megalakulásáról kaptunk hírt.

A Via Nova ICS természetesnek tartja a magyar politikai sokszínűséget, de csak akkor, ha az nem veszélyezteti az érdekképviseletünket. Egy számbeli kisebbségben lévő közösség esetében ezért ezt elsősorban az intézményesült autonómia keretei között tudjuk elfogadni. Jelen esetben viszont a pártok számának növekedése csak a megosztottságot fokozza, ami által tovább gyengül közösségünk érdekképviselete. Mindezekből kifolyólag, véleményünk szerint a felvidéki magyarokat megszólítani kívánó újabb politikai alakulat, amelynek alapításában több pártot megjárt politikai kalandorok is részt vesznek, ellentétes a felvidéki magyarság érdekeivel és az új párt által hirdetett eszmékkel - nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Gubík László, a Via Nova Ics elnöke.

Vélemények egy új magyar párt alapításáról

Október 22-én az alakuló Magyar Kereszténydemokrata Szövetség kezdeményezői bejelentették pártalapítási szándékukat. Milyen szerepkör, sors várhat az új pártra?

Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke az új párt létrehozására irányuló törekvés kapcsán portálunknak így nyilatkozott: "Az emberek között járva úgy tapasztaltam, hogy az egységes magyar érdekképviselet kialakítását tartják fontosnak. A népszámlálás számunkra negatív adatai is az egységesítést sürgetik. Nem érzékeltem igényt egy újabb politikai szubjektum megjelenésére. Ez a mostani kezdeményezés vegyes érzéseket hozhat közösségünkbe, újabb félreértésekre adhat okot. Nem tisztázott a szövetség finanszírozása sem, és az sem, hogy milyen érdekek állnak mögötte – és ezek nem biztos, hogy feltétlenül a magyarság és a régió érdekeit szolgálják. Egy szervezet csak akkor lehet független és önálló, ha világosak az anyagi támogatásának a forrásai."

Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke a kezdeményezés kapcsán az MTI-nek azt mondta: mivel egyelőre nemigen lehet tudni, hogy milyen programot fogalmaznak meg az esetleges új párt létrehozói, érdemben nem lehet nyilatkozni arról sem, hogy annak milyen szerepe lehet a jövőben a szlovákiai magyar politika porondján. Arra reagálva, hogy a leendő párt jelezte, együttműködési szándékkal meg kívánja szólítani az MKP-t és a Most-Híd pártot is, Bugár rámutatott: meg kell várni, hogy a kezdeményezők össze tudják-e gyűjteni a párt bejegyzéséhez szükséges tízezer aláírást, a tárgyalás esetleg ezt követően jöhet szóba.

A Most-Híd elnöke az MTI kérdésére azt mondta: nem bízik benne, hogy egy harmadik, szlovákiai magyar választókat megszólítani kívánó politikai csoportosulás hozzájárulhatna a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet egyesítéséhez vagy az együttműködés megteremtéséhez. "Ilyen célú próbálkozások már voltak, eddig eredmény nélkül" - fogalmazott Bugár Béla.

Öllös László politológus szerint a párt alapításának kezdeményezői eddig nem tették kellőképpen nyilvánvalóvá, hogy miben kínálnának mást és újat a szlovákiai magyar választónak. "Az a nyilatkozatuk, miszerint a szlovákiai magyar politika egységét szeretnék elősegíteni, teljesen ellentmondásos" - szögezte le Öllös, aki szerint az újabb párt létrehozása csak a magyar szavazatok további szétforgácsolódását hozhatja magával. "Több feltételezés is van, hogy kitől szeretne szavazatokat elvinni egy ilyen párt; az egyik szerint az MKP-t próbálják megszorítani, és szavazatokat elvinni tőle" - jegyezte meg a politológus. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben Szlovákiában sok mindenkinek - többek között a szlovák pártoknak és a Most-Hídnak is - érdekében állhat a magyar politikai érdekképviselet megosztása.

Boldoghy Olivér komáromi színművész, szlovák állampolgárságától megfosztott komáromi lakos közösségi fb-oldalán így fogalmazott: "Sokan nemrég még a Kerekasztalt vádolták pártütéssel, ma viszont egy teljesen más szög bújt ki a zsákból, miután az MKP, és HÍD listáit is megjárt harcosok egy szűk csoportja bejelentette a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség grundolásának kezdetét. Az új formáció vélhetően a vidéki, konzervatív, hívő magyar embereket szólítja majd meg, a sajtótájékoztatón a történelmi keresztény egyházak képviselői sorban álltak a leendő párt lobogója előtt, és vastagon osztották az áldást. A profil tehát jó mackósan belekanalaz majd az MKP bázisába, elsősorban kelet felé, a kisebb-nagyobb katolikus/református falvakban, közösségekben fogják majd tizedelni az "egyetlen" magyar párt eddigi stabil választókörét. A HÍD eközben röhögve hátradőlhet, hiszen a városias, liberális, szpoluprácás szavazókört vajmi kevéssé érdekli Mindszenty mártíromsága, vagy Pio atya sebei, és elégedetten szemlélhetik, miként faragják le Sárköziék - időnként egy-egy csákys beszólással is boostolva - a pártot egy nagyon stabil, kiszámítható három százalék alá. CUI PRODEST? - kérdezhetnénk joggal. Nos, Bugáréknak biztosan.

Berényiéknek szerintem nagyon gyorsan három dolgot kellene csinálni : 1. - alapítani a párton belül egy fiatalos, dinamikus, nemzeti-liberális platformot, amivel a HÍD bázisát és a hezitáló választókat tudnák megszólítani. 2. - alapítani egy ütős szociáldemokrata platformot is, amivel a Smer előrenyomulását tudnák megállítani (esetleg meg is fordítani), és 3. - megerősíteni a keresztény-konzervatív szárnyat, amivel az MKDSZ által kiszemelt réteget tudnák tartósan az aklon belül marasztalni. Ha ügyesen csinálják, ezzel a stratégiával nem csak hogy nem veszítenek szavazókat, de 16-ban ismét ott lehetnek a parlamenti küszöb fölött."

Király Zsolt közgazdász, a Körkép portál publicistája szerint "Kérdés, hogy Fehér Csaba, Sárközi János, Herdics György keresztény, szabad emberként cselekszik-e mindezt, vagy kényszerhelyzetben? „Nem a megosztás, a további szétzilálás politikáját folytatjuk, hiszen az ellentétes lenne a keresztényi gondolatisággal" – hangzott el a bejelentéskor (melyen eredetileg Fehér és Sárközi mellett ott kellett volna ülnie egy harmadik személynek is, de nem volt ott). Hogy valóban így lesz-e, tetteik igazolják majd. Ami világos, hogy színrelépésük a Most-Hídnak kedvez, az MKP-nak meg nem. Bár ez utóbbi akár előnyt is kovácsolhat a helyzetből. Néhány oligarcha mindenesetre elégedetten dörzsölheti a tenyerét".