Ugrás a tartalomra

Szent József napi tanácskozás Dunaszerdahelyen

image

A Magyar Közösség Pártja Keresztény Platformjának vezetősége Szent József ünnepén, március 19-én, Dunaszerdahelyen ülésezett, és szervezési, illetve a platform további programjait érintő feladatokban egyezett meg.

Az MKP Keresztény Platformja a járási elnökségekkel további szervezési feladatokat beszél meg a következő tanácskozáson, április folyamán.

Dunaszerdahelyen a keresztény platform vezetői megállapodtak abban is, hogy a szlovákiai magyar híveknek – keresztényeknek és keresztyének egyaránt – igyekeznek majd mindennemű segítséget megadni rendezvényeikhez, illetve azokon részt venni és propagálni belső csatornáikon.

Az április 21-én megrendezendő XXIV. Komáromi Imanapon való részvételre buzdítják minél nagyobb számban a katolikus híveket és lelki atyákat, hogy a Szent András plébániatemplomban közösen imádkozzanak magyar főpásztorért. Ebből az alkalomból a keresztény platform vezetői autóbuszokat indítanak majd a különböző régiókból.

Végezetül arra kérik a katolikus híveket, hogy buzgón imádkozzanak a megválasztott új Szentatyáért, Ferenc pápáért, hogy erőben, egészségben és lelki-szellemi frissességben teljenek napjai, és még hosszú időn át kormányozza az Egyházat, vele együtt Szent István király népét!

MKP Keresztény Platform