Ugrás a tartalomra

Tiszták, hősök, szentek - csapatverseny

image

A Lakitelek Alapítvány és a Keresztény Élet Szerkesztősége TISZTÁK, HŐSÖK, SZENTEK – az első magyar szent család, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre élete és kora – címmel csapatversenyt hirdet a Kárpát-medencében középiskolás fiatalok részére.

A háromfős csapatok a vetélkedő feladatait február 12. és március 11. között kéthetente olvashatják a Keresztény Élet hasábjain. Az egyes fordulók postára adási határideje a megjelenés dátumát követő 9. nap.

A három írásbeli forduló alapján a legjobb eredményt elérő csapatok kapnak meghívást a 2012. április 20–21-én megrendezésre kerülő középdöntőre és döntőre, a Lakiteleki Népfőiskolára. A verseny döntőjébe jutó fiatalok értékes díjakat kapnak. A győztesek jutalmul részt vehetnek azon a zarándoklaton, amelyet Lezsák Sándor parlamenti alelnök vezet 2012 nyarán Belgrádba, a nándorfehérvári csata 556. évfordulójának ünnepségére.

A vetélkedő fővédnökei: Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke és Czoborczy Bence, a Keresztény Élet főszerkesztője, a zsűri elnöke pedig Török József egyháztörténész, a PPKE Hittudományi Karának professzora.

Jelentkezni az első forduló megoldásának beküldésével lehet. Címünk: Lakiteleki Népfőiskola, 6065 Lakitelek, Felsőalpár 3.

Szeretettel várjuk egyházi és világi iskolák, egyházközségek, hittancsoportok, baráti társaságok csapatait! Egy-egy intézményből, közösségből tetszőleges számú csapat nevezhet.

A résztvevőknek – kérésre – a szerkesztőség (tel.: +36/1/328-0196, maximil@t-online.hu) tiszteletpéldányként megküldi a rejtvény fordulóit tartalmazó lapszámokat.

További felvilágosítás kérhető a +36/70/931–7808-as számon Olajos Istvántól.