Ünnepi gondolatok kavarognak fejemben, 48-as nótákat hallgatok, történelmi áttekintéseket olvasok. Szeretnék az ünnepre koncentrálni tiszta szívből, de mindig elkalandoznak gondolataim. Valami más, valami közeli, de mégis távoli eszményképek villannak be, mint egység, karakán kiállás, önfeláldozás, becsület.
Márciusban legdicsőbb ünnepünkre készülünk, az 1848/49-es szabadságharc és forradalom kitörésére. Minden magyar ünnepli szerte a földkerekségen. ĺgy vagyunk ezzel mi, felvidéki magyarok is. Városainkban, falvainkban összegyűlünk, kokárdát tűzünk ki ruhánkra, nemzeti lobogók díszítik házainkat és ünneplünk. Van is mit ünnepelni, hiszen 168 évvel ezelőtt egy nép azt mondta: „Elég volt!” Európában számos helyen tört ki forradalom, de a miénk tartott a legtovább! Összefogott a magyar a magyarral, és az osztrák kétfejű sas ellen dacolt, amíg csak tehette.
Mit üzen nekem az ünnep? Számomra egyrészt a becsületes harcot nemzetemért, másrészt kötelességet is ró rám. Őseink nem azért harcoltak a szabadságért, hogy idegen hatalmaknak és eszméknek behódolva elfeledjük hőstettüket és csak koszorúzni járjunk ki sírjukhoz. Hősies haláluk üzenet is volt! Rajtunk áll, hogy meghalljuk-e az idők szavát és egyenes gerinccel kiállunk azon értékek mellett, amelyek fontosak számunkra. Fontos számunkra a család, a hit, a kultúra, de fontos számunkra természetesen a munka, a biztonság, a szülőföld védelme is! A forradalom és szabadságharc résztvevőinek, legyenek azok bármilyen formában is részesei az eseményeknek legfontosabb volt szülőföldjük szeretete. Hiszen azért is harcoltak, hogy lakóhelyük szabad legyen, hogy felvirágozzon, hogy ne mások döntsenek annak sorsáról és mindennapi eseményeiről, hanem ők maguk! Ezt a kötődést nem lehet elvenni, kivájni az emberi szívből. Sem akkor nem lehetett, sem most!
Ünnepelni szeretnénk, de a rossz szándék mételye hullott a felvidéki földbe, az itteni emberek közé. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy szülőföldünkön legyőzzenek bennünket. Igen, keresni kell azt, ami összeköt minket. De csak akkor lehet, ha mindkét fél tiszta szívvel akarja. Csak úgy lehet, ha nem kényszerítenek bennünket arra, hogy feladjuk hitünket, megmaradásunk bástyáit.
A két világháború közti magyar egység egyik megtestesítője Esterházy János felvidéki magyar mártírpolitikus. Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke Esterházy János lett. Esterházy János ebben az időben visszautasította Beneš ajánlatát, hogy miniszter legyen a csehszlovák kormányban, nemzete szolgálatának szentelte életét. Az Ő élete és munkássága is üzenet, az egységre törekedett nem a beolvadásra.
1848 hősei és a magyar történelem valamennyi hőse nem a jobb érvényesülést nézte, hanem elsősorban szülőföldjének szeretetét és a magyar nemzete jövőjét!
A szabadságharc hősei megértették, hogy a haza ott van, ahol az emberek szeretik azt a helyet, ahol, élnek. Ahová tartozunk, s ami hozzánk tartozik. Ahol az emberek nem vágynak világgá, vagy ha mégis, akkor tudják, hogy idővel majd visszatérnek. Nem áhítozzák a másét, nem hódolnak be távoli hatalmak imádatának. Haza ott van, ahol sok-sok emberöltő óta ugyanazon a nyelven szólítjuk meg egymást. Ahol magyarul meséljük a mesét, magyarul éljük a mindennapot, magyarul, makacsul ragaszkodunk a tájhoz és magyarul imádkozunk.
Elkalandoztam volna? Meglehet, de az ünnep kapcsán, ezek a gondolatok is a fejemben keverednek.
Esterházy János 1939-ben így ír: „Mi a történelmünkből megtanulhattuk azt is, hogy csak az olyan törekvés jut diadalra, melynek mártírjai vannak. Végtelenül komoly és rendkívül súlyos időket élünk, amelyekben fokozott a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, családunkkal, utódainkkal és magunkkal szemben. De vállaljuk ezt a felelősséget. Nem fogunk sem megtörni, sem helytelen utakra tévedni. Nem fogunk összeütközésbe kerülni sem az isteni, sem az emberi törvényekkel, mert rendületlen a bizalmunk és hitünk az isteni igazságban. Bízunk a magunk erejében és emelt fővel hirdethetjük, hogy lelkiismeretünk tiszta, becsületünk érintetlen, nem vétettünk senki ellen és csak azokat a jogainkat követeljük és védjük, melyeket már a múltban kiharcoltunk és amelyek feltétlenül megilletnek minket. Ha szenvednünk kell magyarságunkért, panasz és zokszó nélkül tesszük ezt, mert mentül szilárdabban állunk ilyen körülmények között, Isten adta jogaink alapján annál értékesebb tagjai leszünk a nagy magyar közösségnek és annál eredményesebben tudjuk majd szolgálni Isten segítségével örök magyar céljainkat.”
Készüljünk az ünnepre és a helytállásra, mert nemzetünknek szüksége van Ránk!