Egyik barátom nemrégiben mesélt az ismerőséről, aki krokodilvadász. Elbeszélése megerősítette bennem azt a régi előítéletet, hogy alattomos állat a krokodil. Lesből közelíti meg gyanútlan áldozatát, hogy magával ránthassa a mélybe.
A krokodiloknak – hogy a fölösleges sótól megszabaduljanak, de mégse száradjanak ki – sok mirigyük van. Ezek közül a könnymirigyek éppen akkor lépnek működésbe, amikor az áldozatukat elfogyasztják. Azaz evés közben látszólag „megsiratják" az áldozatukat. Ezt a régiek képmutatásnak tartották, és a „krokodilkönnyeket hullat" kifejezést azokra alkalmazták, akik embertársaik megtévesztésére sajnálatot vagy bánatot mutatnak valami miatt, aminek szívük mélyén valójában örülnek.
Jézus gyakran ostorozza ezt a csalárd emberi magatartást, főleg amikor a farizeusokhoz szól, emlékeztetve őket gonosz szándékaikra: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében. De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzata! Így rátok száll minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön." (Mt 23,29-33.35)
Az evangélium kemény szavakkal leleplezi le az emberi szívben lakó csalárdságot, amely arra is képes, hogy az elkövetett gonoszságokat tagadja, sőt önmagát tüntesse föl az igazság bajnokának szerepében.
Az elmúlt években egyre szaporodnak azok a megemlékezések, amelyek révén a gonosz és romlott, istentelen kommunizmus zsarnoki rendszere ellen fellépő bátor emberek áldozathozatalát állítják elénk példaképül. Méltó és igazságos az ilyenfajta megemlékezés.
De -milyen érdekes-, most már emlékezni akarnak azok is, akik azt egykor tiltották. Sőt, úgy nyilatkoznak, mintha nem a barikád másik oldalán álltak -esetleg lőttek- volna. Talán megbocsátható, ha ezt az egykori üldözöttek némi gyanakvással szemlélik.
Egyik-másik ilyen megemlékezésen groteszk képeket láthat a figyelmes szemlélő. Meghökkentő és undorító, hogyan feszít a mártírok emlékművei előtt egymás mellett a magát egyházi méltóságnak álcázó kommunista besúgó, a díszmagyarba öltözött pártfunkcionárius és a mindenféle-fajta kacagányba, mentébe burkolózott, kínai piacon beszerzett kutyabőrrel kérkedő nemes, vitéz, lovag, ki úgy váltogatja pártbéli hovatartozását, mint más azt a bizonyos, gyakran cserélendő ruhadarabját...
Keresztény hívőként remélhetjük, hogy még a legvéreskezűbb hóhér is megtérhet. De azért az mégsem illendő –még ha el is fogadnánk megtérésének őszinteségét-, hogy ő mondja a gyászbeszédet az áldozat ravatalánál! Legfeljebb bocsánatot kérhet. Csendben, alázattal – mert másként viselkedése nem lehet hiteles.
Ma az istentelen és embertelen rendszer egykori kiszolgálói és haszonélvezői s a bármilyen rendszert kiszolgálni hajlandó karrieristák könnyeket hullatnak a diktatúrák áldozatai fölött. Én meg közben arra gondolok, mit mondott a barátom a krokodil könnyeiről, s feltör szívem mélyéről a fohász: Isten óvja azokat, akik a hamis könnyeket hullató krokodil útjába kerülnek!