Ugrás a tartalomra

100 éves az ógyallai templom

image

2013. június 30-án ünnepi szentmisére került sor az ógyallai Szent László templomban, annak felépítésének 100. évfordulója alkalmából. Az egykori példás összefogás kézzelfogható bizonyítéka, a tűzvészben elpusztult korábbi templom helyén 1912-1913 között épült új templom, immár egy évszázada szolgál a szentmisék helyszínéül az ógyallai egyházközség számára.

E jeles ünnep alkalmából a szentmisét Mons. Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye apostoli kormányzója celebrálta. A püspök atya Mgr. Szalay Gyula ógyallai esperes-plébános kérésére érkezett Ógyallára, hogy az évfordulós ünnepi szentmise főcelebránsa legyen. A szentmisén koncelebráltak az Ógyallai Esperesség lelki atyái, valamint távolabbról érkezett plébánosok is. Az ünnepélyes bevonulás és a püspök atya köszöntése után beszédet mondott JUDr. Zemkó Margit Ógyalla város polgármester asszonya, Lovász Károly mérnök alpolgármester, valamint Virág Ottó bajcsi polgármester. A hívekkel, a távolabbról érkezett vendégekkel teljesen megtelt templomban az egész szentmise alatt díszőrséget állt a Nemzetközi Szent György Lovagrend, valamint a Városi Tűzoltó Egyesület. Az ünnepi hangulatot énekével a dunaszerdahelyi Szent György Kórus tette még magasztosabbá. Az éneklésbe bekapcsolódott a helyi magyar és szlovák énekkar is. A szentmise végén a püspök atya megszentelte azt a kétnyelvű táblát, mely az Ógyallán lelkipásztori szolgálatot teljesítő plébánosoknak, espereseknek és káplánoknak állít emléket. Mgr. Szalay Gyula esperes úrnak Ógyalla város és Bajcs hitközségekért végzett példás, áldozatos papi munkáját pedig a polgármesterek egy-egy oklevéllel köszönték meg. A magyar és szlovák nyelvű szentmise végeztével ünnepi megvendégelésre került sor a templom melletti parkban.

A Szent László király tiszteletére szentelt templomot Medgyaszay István tervezte szecessziós stílusban, melyet az erdélyi gótikus építészet ihletett. A templom nyolcszögletű alaprajzú, mely nyolcszögből négy oldalsó szár türemkedik ki, melyek együtt egy keresztet formáznak.