Ugrás a tartalomra

Az Apostoli Nunciatúra közleménye

image

Ezennel közreadjuk az Apostoli Nunciatúra közleményét, amely Róbert Bezák nagyszombati érsek leváltását érinti, s amelyben közlik, hogy a leváltott érsek megszegte a pápai titok közlésének moratóriumát. A közlemény szlovák nyelvű kiadásának fordítását is elolvashatják honlapunkon.

 

 

A szlovákiai Apostoli Nunciatúra közleménye a Szentszék nevében

A szlovákiai Apostoli Nunciatúra közleménye a Szentszék nevében s annak megbízásából azoknak az elterjedő téves információknak a magyarázatára, amelyek arra a folyamatra vonatkoznak, amely a Szentatya döntéséhez vezetett Őexc. Mons. Róbert Bezák nagyszombati érsek ügyében.

Papok és hívők számos bejelentése alapján, amelyeket közvetlenül a Szentszékhez küldtek a nagyszombati egyházmegye pasztorációs helyzete kapcsán, Őszentsége Államtitkársága megbízta a Papi Kongregációt, hogy készítsen elő apostoli vizitációt ebben a részegyházban abból a célból, hogy megvizsgálja a főegyházmegye püspökére, Őexc. Mons. Róbert Bezákra vonatkozó panaszok valódiságát.

Az apostoli vizitációra 2012. január 22-étől 2012. február 1-éig került sor és apostoli vizitátornak a Cseh Köztársaságból a litoměřicei püspököt, Őexc. Mons. Ján Baxantot nevezték ki. Az ellenőrzés eredményeit ezt követően az apostoli vizitátor elküldte a Papi Kongregációnak, amely az Államtitkársággal és a Püspöki Kongregációval együttműködve megfelelően foglalkozott vele és figyelmesen átvizsgálta.

Ezt követően a Püspöki Kongregáció megismertette Őexc. Mons. Róbert Bezákkal a személyére és pasztorációs tevékenységére vonatkozó legfontosabb pontokat és megkérte őt, hogy mérlegelje azokat és fejezze ki azokhoz álláspontját. Erre a kérésre Mons. Bezák a Püspöki Kongregációhoz címzett levélben válaszolt.

Az ellenőrzés végleges eredményeit az államtitkárság és a Papi Kongregáció álláspontjával együtt ezt követően a Szentatya elé tárták, hogy hozza meg a végleges döntést az ügyben. A Szentatya figyelmes mérlegelés és imádság után úgy döntött, hogy felkéri Őexc. Mons. Róbert Bezákot, hogy mondjon le a Nagyszombati Főegyházmegye pasztorális irányításáról. A Szentatya döntésének nyilvánosságra hozatala előtt a Püspöki Kongregáció prefektusa Mons. Bezák kérésére lehetőséget adott a vele való személyes találkozásra. A találkozóra azonban nem került sor. Mivel Mons. Bezák visszautasította lemondásának benyújtását, a Szentatya felmentette őt a főegyházmegye pasztorális irányítása alól és ezt a döntést 2012. július 2-án hozták nyilvánosságra.

A pápai döntéseket, amelyek az egyes püspöki székhelyekre való kinevezésre vagy a hivatalból való lemondásra vonatkoznak, a Szentszék azon a napon hozza nyilvánosságra, amelyben az érintett személlyel megállapodtak vagy amely meg volt számára határozva. A Szentszék ezért mély sajnálkozását fejezi ki azon tény miatt, hogy Mons. Bezák meggyorsította ennek a hírnek a nyilvánosságra hozatalát és ezzel megsértette a pápai titoktartást.

Az Apostoli Nunciatúra a Szentszék nevében is meghívja a szlovákiai híveket arra, hogy készségesen és a hit szellemében fogadják el a Szentatya döntését. A Szentatya az ő atyai közelségét fejezi ki minden szlovákiai püspök, pap, diakónus, szerzetes és hívő laikus számára, hogy ebben a Szentatya által szeretett országban még inkább megerősödjék az Egyház egysége.

Pozsony, 2012. július 9.

(TK KBS) fordította: Pázmaneum

 

Vyhlásenie Apoštolskej nunciatúry na Slovensku v mene Svätej stolice

P:3, 09. 07. 2012 15:00, DOM

Bratislava 9. júla (TK KBS) -

Vyhlásenie Apoštolskej nunciatúry na Slovensku v mene Svätej stolice a z jej poverenia na vysvetlenie šíriacich sa mylných informácií ohľadne postupu, ktorý viedol k rozhodnutiu Svätého Otca vo veci trnavského arcibiskupa, J. Ex. Mons. Róberta Bezáka.

Na základe početných podnetov poslaných priamo Svätej stolici kňazmi a veriacimi ohľadom pastoračnej situácie v trnavskej arcidiecéze, Štátny sekretariát Jeho Svätosti poveril Kongregáciu pre klérus pripraviť apoštolskú vizitáciu v tejto partikulárnej Cirkvi s cieľom, aby preskúmala pravdivosť sťažností týkajúcich sa biskupa arcidiecézy J. Ex. Mons. Róberta Bezáka.

Apoštolská vizitácia sa uskutočnila v dňoch od 22. januára do 1. februára 2012 a za apoštolského vizitátora bol menovaný litoměřický biskup z Českej republiky, J. Ex. Mons. Ján Baxant. Výsledky preverovania boli následne apoštolským vizitátorom zaslané na Kongregáciu pre klérus, ktorá sa im v spolupráci so Štátnym sekretariátom a Kongregáciou pre biskupov primerane venovala a pozorne ich preskúmala.

Kongregácia pre biskupov následne oboznámila J. Ex. Mons. Róberta Bezáka s najdôležitejšími bodmi ohľadom jeho osoby a jeho pastoračnej aktivity a požiadala ho, aby ich zvážil a vyjadril k nim svoje stanovisko. Mons. Bezák odpovedal na túto požiadavku listom adresovaným Kongregácii pre biskupov.

Finálne výsledky preverovania spolu so stanoviskom Štátneho sekretariátu a Kongregácie pre klérus boli následne predostreté Svätému Otcovi, aby uskutočnil konečné rozhodnutie. Svätý Otec po pozornom zvážení a modlitbe sa rozhodol požiadať J. Ex. Mons. Róberta Bezáka, aby sa zriekol pastoračného riadenia trnavskej arcidiecézy. Pred zverejnením rozhodnutia Svätého Otca prefekt Kongregácie pre biskupov na žiadosť Mons. Bezáka mu poskytol možnosť osobného stretnutia s ním. Stretnutie sa však neuskutočnilo. Keď Mons. Bezák odmietol podať demisiu, Svätý Otec ho odvolal z pastoračného riadenia arcidiecézy a toto rozhodnutie bolo zverejnené 2. júla 2012.

Pápežské rozhodnutia týkajúce sa menovania alebo odstúpenia z úradu biskupov jednotlivých biskupských sídiel sú Svätou stolicou zverejňované v deň, ktorý bol so zainteresovanou osobou dohodnutý, alebo jej bol stanovený. Svätá stolica preto vyjadruje hlbokú ľútosť nad skutočnosťou, že Mons. Bezák urýchlil zverejnenie tejto správy a tým porušil pápežské tajomstvo.

Apoštolská nunciatúra aj v mene Svätej stolice pozýva veriacich na Slovensku, aby ochotne a v duchu viery prijali rozhodnutie Svätého Otca. Svätý Otec vyjadruje všetkým biskupom, kňazom, diakonom, rehoľníkom a veriacim laikom Slovenska svoju otcovskú blízkosť, aby sa v tejto Svätým Otcom milovanej krajine ešte viac upevnila jednota Cirkvi.

V Bratislave, dňa 9. júla 2012