Ugrás a tartalomra

Beiktatták hivatalába Orosch János új nagyszombati érseket

image

Ünnepi szentmise keretében beiktatták hivatalába pénteken Orosch János új nagyszombati érseket. Az ünnepségre a Keresztelő Szent János Székesegyházban került sor

A beiktatás dátumát maga Orosch választotta, mert augusztus 30-a egyben a székesegyház felszentelésének az évfordulója. A neves szlovákiai és külföldi egyházi vendégek és nagyszámú hívő - köztük számos felvidéki magyar - részvételével lezajlott ünnepségen a szentmisét Orosch János celebrálta. A nagyszombati egyházmegye hívőinek jelentős részét magyarok alkotják. Az ünnepségen a magyarországi katolikus egyház is képviseltette magát.
A mise kezdetén bemutatták, majd latinul és szlovákul felolvasták Ferenc pápa bulláját, levelét, amelyben Orosch Jánost megbízta a nagyszombati főegyházmegye vezetésével.

Az új nagyszombati érsek prédikációját szlovákul és magyarul is elmondta. Szlovák nyelvű prédikációjában felszólította a hívőket, hogy kövessék az egyházat. "Sok probléma halmozódott fel köztünk és bennünk. Ha az egyház válságáról beszélünk, a társadalom válságáról is beszélni kell" - mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy érsekként fontos célja az egyházmegye híveit szorosabb közösséggé formálni. Magyar nyelvű, a szlováknál rövidebb prédikációjában Orosch a hitükben való kitartásra buzdította a hívőket.

A szentlecke szövege magyarul hangzott el, és a szentmise más részeiben is voltak magyar nyelvű betétek. A hívők magyar válaszai azt mutatták, hogy a katedrálisban sok magyar volt.

A mise végén elhangzott ünnepi jókívánságok között Salka László vágsellyei dékán a szlovák nyelvű beszéde mellett a "magyar lelkiatyák és hívők" nevében magyarul is köszöntötte az új nagyszombati érseket. Örömét fejezte ki afelett, hogy Orosch személyében az egyházmegyének olyan vezetője van, aki "jól ismeri a magyar hívők problémáit, gondjait is".

Orosch János érsek a tavaly júliusban hivatalából elmozdított Róbert Bezák helyét vette át. Az idén júliusban kinevezett érsek Bezák leváltása óta a pápa megbízásából "sede vacante" apostoli adminisztrátorként látta el a nagyszombati főegyházmegye vezetését.

Az új nagyszombati érsek korábban mindkét elődje, Ján Sokol és Róbert Bezák érsekek mellett is segédpüspökként tevékenykedett. Nyilatkozata szerint célja, hogy a Bezák távozása után megosztott érsekséget ismét egyesítse. Orosch korábban már kijelentette, hogy az érsekség ajtaja nyitva áll Bezák előtt, amit elmondása szerint vele is közölt.

Orosch Jánost 2004-ben szentelték püspökké, ezután segédpüspökként tevékenykedett a pozsony-nagyszombati főegyházmegyében. 2009-től a magyar hívek általános helynökévé vált, erre a posztra éppen az a Róbert Bezák nevezte ki, akinek most a helyére lépett.

Bezákot tavaly júliusban XVI. Benedek váltotta le hivatalából. A pápai döntést a leváltás előtt néhány hónappal tartott apostoli vizitáció eredményével indokolták. Az eset nagy megütközést és visszhangot váltott ki, s a leváltást egész sornyi tiltakozás követte a Bezákot támogató hívők részéről.