Ugrás a tartalomra

Bibliaverseny Somorján

image

Immár hagyományszerűen az idei tavasszal is megrendezésre kerülnek a bibliai olimpiászok a magyar iskolák tanulói és diákjai számára. Két kategóriában, háromtagú csapatokban adhatnak számot felkészültségükről azok a gyermekek és fiatalok, akik heteken át szorgalmasan olvasgatták a kijelölt szentírási könyveket. Idén Sámuel első könyvéből és Lukács evangéliumából készültek a kérdések.

 

Március 16-án zajlottak az első kategóriában versenyző csapatok – vagyis az alapiskolák felsőtagozatos illetve a nyolcosztályos gimnáziumok alsótagozatos osztályait ;képviselő csapatok – elődöntői a különböző egyházmegyék több helyszínén. Minden iskolát egy csapat képviselhetett. Az egyes helyszíneken megrendezett elődöntők legjobb helyezettjei meghívást kapnak a döntőre, amelyre április 13-án Ipolyságon kerül sor.

A Pozsonyi Főegyházmegye magyar iskolásainak versenyére a somorjai Corvin Mátyás Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában került sor. Nyolc csapat versenyzett, képviselve a somorjai, szenci és pozsonyi esperesi kerületeket.

Első helyen az egyházgellei alapiskola csapata végzett – Csóka Eszter, Pőthe Veronika és Trencsík Marianna – akiket Bohony Irén hitoktató készített fel. A döntőn ők képviselik majd a somorjai esperesi kerületet. Második helyezett lett a szenci esperességet képviselő csapat – Bors Marianna, Gujber Gabriella és Vincze Margit, a Szenci Molnár Albert Alapiskola tanulói Szencről – akik Svarda Margit hitoktató segítségével készültek fel a vetélkedőre. Harmadik helyen a somorjai Madách Imre Gimnázium diákjai végeztek: Fröhlich Gusztáv, Granec Martin és Matus Dániel.

A versenyzők válaszait a lelkiatyákból álló zsűri bírálta el. A kiértékelés, az oklevelek és ajándékok átadása után ebéddel zárult a bibliaverseny programja.

bibliaversenysomorja02

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Molnár Tamás