Ugrás a tartalomra

Bíró László püspök atya a hitoktatókkal találkozott Pozsonyban

BiroLA pozsonyi negyedévenkénti hitoktatói találkozó március 12-én került megrendezésre a szokásos helyen a Miletič utcai Szalézi Rendházban.

A Család évének kapcsán Bíró László püspök atya tisztelt meg bennünket jelenlétével. Vele együtt Orosch János püspök atya és 11 lelkiatya mutatta be a 9 órai szentmisét. Szentbeszédében Bíró László püspök atya a hitoktatói hivatásunkban való megújulásra buzdított. Régebben könnyebb volt megkülönböztetni a sötétséget a világosságtól, ma homály vesz körül minket. Jézust teljes erőből kell követnünk, mert a hittanórán csak így közvetíthetjük a világosságot, Isten kezdeményező szeretetét, az élő Jézust.
A szentmisét követő előadásában a püspök atya a Familiaris consortio 30 éves évfordulója kapcsán rendezett római konferencia tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A család az evangelizáció alanya és egyben tárgya is. Ez három területen válik valósra – a család önmaga, az egyházközség és a társadalom felé.
A családnak tisztáznia kell a szentségi házasság alapján az identitást mégpedig a Szentháromság, a krisztológia és az ecclesiológia felől. A család az ember vallási és nemzeti identitásának megőrzője. Nagyon fontos ezért a családi és házastársi imát is gyakorolni a személyes ima mellett.
A püspök atya buzdításaiban a fiatalok tisztaságra való nevelését, a helyes értékrend kialakítását és a generációk összefogását sürgette. Rengeteg ötletet is adott amiből válogathattunk a család évében tartott rendezvények idején.
Mindnyájan hálás szívvel köszöntünk el a találkozó végén Bíró László püspök atyától kérve Isten áldását főpásztori feladatai teljesítésére.

Fényképgaléria:

 

Bíró László püspök atya a hitoktatókkal találkozott Pozsonyban