Ugrás a tartalomra

A kiérdemesült érsek és az apostoli kormányzó közös hálaadása

nagyszombatJúlius 19-én a Nagyszombati Érseki Palota kápolnájában az Érseki Hivatal alkalmazottai és a meghívott papok a püspökökkel együtt adtak hálát az elmúlt három évért, amikor Mons. Róbert Bezák érsek irányította a Nagyszombati Főegyházmegyét, s egyben Isten áldását kérték a főegyházmegye számára az elkövetkező időre is.

Az Eucharisztia ünneplése testvéri egyetértésben történt az aznapi evangélium igéje alapján, Jézus szavainak szellemében: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! (Mt 11,28.29)

Mons. Róbert Bezák kiérdemesült érsek mindenkinek megköszönte az elmúlt három évben az ő vezetése alatt végzett közös munkát.

Mons. Orosch János apostoli kormányzó bíztositotta őt arról, hogy szívükben fogják hordozni, csakúgy, mint mindazokat a püspököket, akik a Nagyszombati Főegyházmegye történetében annak élén álltak. Végezetül megígérte, hogy az Érseki Hivatal alkalmazottai megemlékeznek róla, amikor az érseki kápolnában a déli Úrangyala imádságot mondják.

Az ünnepség végén Mons. Bezák kiérdemesült érsek minden jelenlevőt áldásban részesített.