Ugrás a tartalomra

Magyar nyelven is olvashatóak lesznek Ferenc pápa gondolatai a nagyböjti időben

image

Március 4-én indul a Szlovák Püspöki Kar újabb kezdeményezése, amely minden jóakaratú emberhez szól. A „Nagyböjt Ferenc pápával“ elnevezésű projekt keretén belül a hamvazószerdát megelőző naptól egészen húsvéthétfőig fogadhatnak az érdeklődők e-mailben naponta újabb gondolatot a Szentatyától, amelyek a projekt honlapján magyar nyelven is olvashatóak lesznek. A különböző lelki témákat érintő idézetek a Buenos Aires-i érsekség valamint a Szentszék honlapjáról lettek kiválasztva. Egy részük még, mint az argentin főváros érsekétől származik, másik részüket pedig már a pápává választása utáni időszakban mondta a jelenlegi Szentatya. A nagyböjti kezdeményezés segíteni akar lélekben jól előkészülni Krisztus feltámadására.

„Ferenc pápa gondolatairól van szó, amelyek olyan módon vannak előkészítve, hogy a nagyböjt minden napján megszólítsanak, buzdítsanak, megörvendeztessenek, elmélyítsenek, elgondolkodáshoz vezessenek. Hogy benső megszabadulásunkra, megtisztulásunkra, buzdulásunkra, új valóságok megismerésére szolgáljanak“ – mondta Stanislav Zvolenský érsek. „Ferenc pápa a jelenben olyan személy számunkra, aki általánosságban nagyon közismert és közkedvelt. Meggyőződésünk, hogy pozitív változásokat kíván hozni az Egyház életébe, és ezért örülünk, hogy módunk lesz az ő gondolatait hallgatni“ – tette hozzá a Szlovák Püspöki Kar elnöke.

A napi gondolatok – az ádventi projekthez hasonlóan – szabadon terjeszthetőek a közösségi oldalakon, s a modern technológia segítségével. A hivatalos honlap címe: post.kbs.sk, amelyen naponta közlésre kerülnek majd a Szentatya magyarra fordított szavai is (http://post.kbs.sk/sekcia/podujatia/myslienky-v-madarcine), hogy minél többen anyanyelvünkön olvashassuk Ferenc pápa időszerű üzeneteit. A lelki kezdeményezés imákkal és böjttel is támogatható.

 

Molnár Tamás/TK KBS