Ugrás a tartalomra

Szent Erzsébet ünnepe Egyházkarcsán

image

Szent Erzsébet tiszteletére ünnepi szentmisére került sor az egyházkarcsai templomban. Az ünnepi szentmise keretében Mgr. Szalay Gyula egyházkarcsai esperes-plébános megtartotta a már hagyományosnak mondható és Szent Erzsébethez kapcsolódó kenyérosztást.

Az esperes úr a szentmise elején 270 darab kenyeret szentelt meg, majd szétosztotta azokat a karcsai, az albári és a madi híveknek családonként egyet-egyet. Kenyeret kaptak a hitközségek elöljárói, valamint a kenyér eljutott a betegekhez is, akik nem tudtak részt venni a szentmisén.

Szentbeszédében ismertette Szent Erzsébet életútját, aki ,,II. András magyar király lányaként született 1207-ben, majd 1221-ben házasságot kötött Lajos türingiai tartományi gróffal. Élete nagy részét német földön töltötte feleségeként, családanyaként, majd férje halála után özvegyeként. Életét alázatosság, irgalmasság, a szegények és a betegek odaadó támogatása, valamint fáradhatatlan imádság jellemezte. Férje halála után felvette Szent Ferenc harmadik rendjének ruháját. A szegényeknek, betegeknek menhelyet állított fel, ahol maga is ápolta az elesetteket. Nagyon fiatalon, 24 éves korában súlyos betegség után halt meg, majd négy évvel később IX. Gergely pápa szentté is avatta. Szülőfalujában álló templomnak ő a védőszentje, Szent Erzsébet tisztelete a középkortól fogva mindmáig töretlen.''

Az esperes úr kiemelte azt a történetet is, amiben Szent Erzsébet szegényeknek szánt kenyerei rózsává váltak, melynek okán sor került a kenyérosztásra. A kenyerek átvételekor a hívek szemében örömkönnyek csillogtak a meghatottságtól és áhítattal tekintettek a megszentelt kenyérre.

Szent Erzsébet ünnepe Egyházkarcsán