A komáromi Marianum Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Iskolaközpont bensőséges hangulatú ünnepséggel emlékezett meg kollégiuma védőszentje, Szent Imre herceg „mennyei születésének" 980. évfordulójáról. Az alábbiakban Madarász Róbert, iskolaigazgató beszédét tesszük közzé.
Az utóbbi napokban sokszor megkérdezték tőlem, mi történik majd november 4-én a Marianumban. Szobrot leplezünk le, lobogót áldunk meg és lesz egy harangunk is – válaszoltam. Csak ennyi? – kérdeztek vissza, s bizony én is megszeppentem kissé. Valóban csak ennyi az egész, hogy új tárgyakkal gazdagodunk Szent Imre ünnepén? Korántsem. Időbe tellett, míg ráeszméltem a megoldásra, a mai ünnep értelmére. Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel.
Kezdjük a zászlóval. Óvatos becslések szerint is az 1800-as évek elején készült. Komáromban használták, valószínűleg fiatalok, hiszen Szent Imre és Gonzága Szent Alajos, a fiatalok védőszentjei tekintenek le róla, mint ahogy azokra a ifjakra is tekinthettek, akik hajdanán példaképre találtak bennük. Hősies hitük, erényes, bátor, megingathatatlan, Istennek ajánlott életük, életszentségük ugyanis mindenkor követésre méltó... Bizony, régen elsárgulhattak már azok a fényképek is, melyeken még hatalmas körmeneteken, búcsújárásokon tömegek álltak e zászló alá itt Komáromban. E hajdanvolt ifjak egykor, hasonlóan nehéz időkben e szentek példájába kapaszkodtak, pártfogásukat, égi segítségüket kérték, hogy megmaradjanak. Magyarnak, kereszténynek. A Marianum alapításának évében hirdettek először Szent Imre évet, ekkor írhatta Sík Sándor, a híres piarista, hogy Szent Istvántól tanultuk meg azt, hogy a magyarság annyi, mint kereszténység, Szent Imrétől pedig azt, hogy a kereszténység annyi, mint hősiesség. Hősies kitartás az erényekben. Ez a zászló is ezt hirdeti sok-sok év hányattatás után megújulva éppen itt, éppen most. Mindannyiunknak.
A harang sorsa is elgondolkoztató. Valószínűleg id. Walser Ferenc pesti műhelyében készült az 1860-as években. Ott, ahol a budapesti Szent István Bazilika és a budavári Mátyás-templom csodálatos harangóriásai készültek. Ezek kistestvére a mi harangunk. Ki tudja milyen módon élte túl a világháborúk alatt, hogy ágyút öntsenek belőle, s pincék és padlások rejtekén megbújva türelmesen várta a kort, mikor talán szabadon és csengve-bongva megszólalhat. Egy önzetlen támogató felajánlása révén mostantól ismét hirdetheti az idő múlását, az ünnep örömét, az ember halandóságát és Isten nagyságát. Mától ugyanis méltó helyre, kollégiumunk tornyába kerül.
Az alkotóművészetek talán legnehezebbike a szobrászat. A művésznek egy arcba, egy tekintetbe, a bronz örökös dermedtségébe kell belehelyezni a tanulságot, a mondanivalót, az esztétikumot, a megformálandó sorsot. Ha ez megtörtént, a mű önálló életet kezd élni. Így történt Lantos Györgyi és Máté István bronzba álmodott liliomos hercegével is. Egy nagy szívű, önzetlen mecénás, Lezsák Sándor úr elvitte a Kárpát-haza Szent Imrét tisztelő, s a róla elnevezett helységeibe, s ez a szobor is életre kelt. Az egyes helyeken megjeleníti a hősies erényt, a követendő erkölcsi példát, az eszményt, ami megtart és felemel mindnyájunkat, a községeket pedig a szobor azóta is összeköti egymással. Egy láthatatlan kötelékkel, amely nem evilágból való, s melyet felületesen, megszokásból, jobb híján csak szeretetnek szoktunk hívni. Hiszen nem öncélúan, önmagunknak élünk, hanem egymásért, határokon innen és túl — és hát mindnyájan az Úrnak élünk.
Ez a szobor a Marianumot, a Szent Imre Kollégiumot is belekapcsolta ebbe a láncba, melynek láncszemei végighúzódnak a Kárpát-medencén, Erdélytől Lengyelországig. Az elsőt 2005-ben Hegyközszentimrén állították fel, ahol Szent Imrét vadászbaleset érte, a többit pedig Soltszentimre, Imrehegy, Tiszaszentimre, Görgényszentimre, Nyárádszentimre, Csíkszentimre, Székelyudvarhely - Szentimrefalva, Pestszentimre, Mátraszentimre, Lysa Gora, Gelice, Lakitelek és végül Komárom kapta...
El kell hogy mondjam, hogy számunkra ez a szobor a becsület és a megtartott szó emlékműve is. 2007-ben a Marianum gimnazistái részt vettek a „Szent Imre élete és kora" című Kárpát-medencei történelmi versenyen, melyet a Lakiteleki Népfőiskola és a Keresztény Élet című újság szerkesztősége szervezett. A tanulók nyereménye egy lengyelországi kirándulás volt, melynek részeként eljutottak többek között a Lysa Gora-i szoborátadásra is. Ugyanebben az évben, mikor a kollégiumunk még javában épült – szeretetből, adományokból, apró felajánlásokból – Lezsák Sándor úr előadást tartott nálunk magyar szentjeink példájáról, s megemlítette, hogy ha a kollégium elkészül, mi is kaphatunk egy Szent Imre szobrot. S íme, kaptunk...
Tisztelt hölgyek és urak! Mi tehát a mai ünnepünk értelme? Talán az, hogy ha nem az emberi élet göröngyeibe kapaszkodunk, a pillanatok morzsalékaiba, hanem felemeljük a tekintetünket, akkor bizony feltárulhatnak az isteni távlatok, szándékok, és lassan kirajzolódhat a világot gondosan irányító rend. Értelmet nyer a szenvedés, a nélkülözés, az enyészettel való dacolás. Minden a helyére kerül. Vajon az imrés lobogót büszkén a magasba emelő, s azt később a padlás porába süllyesztő hajdani ifjú bízott-e a jobb idők eljövetelében? Vajon hitt-e abban valaki, hogy a Marianum erőszakos megszüntetése után ismét feltámad majd? Biztos vagyok benne. Bár negyvenöt év kellett hozzá. Ki hitte azt, hogy a gazdasági válság közepén kollégiumot lehet építeni imákból, adományokból, szeretetből, emberségből, önfeláldozásból, sovány fillérekből. Hitt benne vajon valaki? Persze. De hat év kellett ehhez is.
Vajon mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a 24 évet velünk egy földön élő Szent Imre hercegünk hősies erényét, életszentségét megvalósíthassuk? Én hiszek benne, bízom benne, imádkozom érte, hogy éppen elegendő. Csak segítenünk kell egymásnak, vezetgetni a szentírási szűk úton is a másikat, s éles szemmel figyelni a jelekre, a téren és időn átnyúló finom üzenetekre, amelyek irányt mutatnak. Olyanokra, mint ezek itt. A történelmi lobogónk a múlttal, Szent Imre szobrunk másutt élő magyar testvéreinkkel, hamarosan újra megszólaló harangunk pedig jóságos Istenünkkel köti majd szorosabban össze a finom szálakat, melyek szövevénye maga az élet. A személyes lét és a közösség megmaradása...
Kívánom, hogy mai ünnepünk is magyar szentjeink, s főleg Árpád-házi Szent Imre hercegünk közbenjárásával és az ő példája által a hitet, a reményt és a tevékeny, szolgáló szeretetet táplálja bennünk. Szent István századokon át visszhangzó intelme pedig törvényként irányítsa az életünket, hogy erkölcsünkben megerősödjünk, őseink példájából erőt merítsünk, s megmaradjunk becsületben és boldogságban ezen a földön, „mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz".
Köszönöm a figyelmet!
Az ünnepségről készült beszámoló megtalálható a Hírek.sk oldalon a következő linken: Link
Puskás Ivett fényképei megtekinthetőek a következő oldalon: Link