Ugrás a tartalomra

Templomok éjszakája a komáromi Szent András templomban

image

A komáromi Szent András templom május 27-én, a Templomok éjszakája programsorozat keretén belül új utakat keresve próbálta szívünkhöz közelebb hozni a szakrális teret és rajta keresztül Urunkat, Jézus Krisztust a mindent beragyogó Világosságot. Robert Bezák, nagyszombati érsek köszöntőjét követően két nagyon mély teológiai mélységet hordozó előadás következett.

Az elsőben ft. Kránitz Mihály (Budapest) professzor úr gondolatait hallhattuk a Fényről, amely oly nélkülözhetetlen része életünknek. Bibliai kijelentések széles skáláját felvonultatva utalt egyben a liturgiára és a spiritualitásra is. A második előadásban ft. Fóthy Zoltán somorjai plébános, színes prezentáció segítségével vezetett be minket a templom teológiájába. A templom mint szakrális tér Isten és ember találkozásának a sajátos helye.

Ezután a tánc és az ének kapott főszerepet. A Ľ. J. Šulek gimnázium drámakörös diákjai igazán energikus és lelkes előadással keltették új életre a talán már a késői időponttól kicsit megfáradt nézőket. Az utána következő, Assisi Szent Ferenc életét bemutató misztériumjáték sokak szemébe csalt újra és újra könnyeket. Az estét rövid Taizé imádság zárta, ahol a fiatalok és az idősebb korosztály az oltár előtt ülve együtt adtak hálát az estéért, és kérték szerető Istenünk áldását a városra és Komárom minden lakójára.

A lehetőséget megragadva szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a szervezők és az önkéntesek nevében ft. Elek László komáromi esperes-plébánosnak, aki az egész este főszervezője és támogatója volt, és aki oly sok holtponton lendített át minket derüjével és optimizmusával. A jó Isten fizesse ezt meg neki!

Ez az éjszaka talán nem tűnt többnek egy jól megszervezett rendezvénynél, de a szív változásait lassan érleli meg bennünk az Úr, és itt ezen az éjen úgy éreztük, hogy elkezdődött valami... valami, ami egy sokkal nagyobbnak az elindítója. Valami, ami talán végre felrázza a keresztény ifjúságot és összefogást hoz Krisztusért, az Egyházért és az egyházközösségért. Kérjük ehhez Isten áldását! Hozzon életünkbe kitartást, szeretetet és megértést egymás iránt!