Ugrás a tartalomra

Új segédpüspök Pozsonyban

image

XVI. Benedek pápa január 31-én új segédpüspököt nevezett ki a Pozsonyi Főegyházmegye részére. A 48 éves Jozef Haľko, a Pozsonyi Érsekség szóvivője az eddigiekben felelős volt a pozsonyi magyar hívek lelkipásztori gondozásáért is.

Mons. Maria Giordana apostoli nuncius nyilatkozata szerint a püspöki kinevezés fontos egyházi cselekmény, amely kifejezi a Szentatya gondoskodását a szlovákiai egyház iránt. Mons. Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolita örömteli eseménynek nevezte az első pozsonyi segédpüspök kinevezését, hiszen Isten népének szolgálata ebben a Főegyházmegyében sokrétű erőfeszítést kíván.

Jozef Haľko 1964-ben született Pozsonyban. Teológiai tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Teológiai Karán majd később a római Santa Croce Pápai Egyetemen végezte. 1994-ben Nagyszombatban szentelték pappá. Teológiai doktorátusát is Rómában szerezte 2000-ben. Több tanulmány és tudományos monográfia szerzője, a Comenius Egyetem Teológiai Karának Egyháztörténeti Tanszékén docensként működik. 1997-től a pozsonyi magyar hívek lelkipásztori szolgálatával is megbízták, mivel kiválóan bírja és beszéli a magyar nyelvet.

Örvendetes, hogy immár a Pozsonyi Érsekség területén is püspöki szinten – hasonlóan a Nagyszombati Érsekséghez és a Rozsnyói Püspökséghez, ahol Orosch János és Filo Vladimír püspök atyák évek óta áldozatosan ellátják a magyar hívek szolgálatát – működik majd olyan segédpüspök, aki a modern pasztoráció követelményeinek megfelelően tudja ellátni magyar nyelven is a hívek lelkipásztori gondozását.

A Pázmaneum Társulás üdvözli Haľko József atya püspöki kinevezését és azt a felvidéki magyar katolikusok pasztorációjának komplex és megfelelő szintű biztosítása irányába tett fontos lépésnek tekinti.

P3130020

 Haľko József atya 2007. március 13-án a dunaszerdahelyi Városháza dísztermében a Pázmaneum által szervezett Teológiai nap előadója volt