Ugrás a tartalomra

APázmaneum és a JópásztorAlapítvány üdvözli a helynökikinevezést

A Pázmaneum és a Jópásztor Alapítvány üdvözli a helynöki kinevezést

 

A Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány is üdvözli őurőo Zoltán érsekújvári esperes-plébános helynöki kinevezését a Nyitrai Egyházmegyében.

Az egyházmegye magyar katolikus híveinek gondozásáért felelős püspöki helynök kinevezését a Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány pozitív válasznak tekinti a 2008. február 14-ei egyházmegyei felosztásra reagáló Nyílt levélre, amely a felvidéki magyar katolikusok anyanyelven történő lelkipásztori ellátásának megoldását kérte az illetékes egyházi hatóságtól.

A Nyílt levelet, amelyet a fent említett 2 katolikus szervezet a Mécs László Társulással együtt kezdeményezett, s amelyhez a legjelentősebb magyar civil szervezetek is csatlakoztak, 25 ezren írták alá. Két évvel a felvidéki magyar katolikusok kéréseinek megfogalmazása után elmondható, hogy nem azon keveseknek lett igazuk, akik - érdekből vagy számításból - elhamarkodottnak nyilvánították a Nyílt levél megfogalmazását és - megtévesztve vagy nagyon is tudatosan - félremagyarázták annak szándékát.

A felvidéki magyar katolikusok jogos kéréseinek kinyilvánítása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Besztercebányai és most már a Nyitrai Egyházmegyében is magyar anyanyelvő lelkipásztor látja el a helynöki feladatokat a magyar papok és híveik körében. A Nagyszombati Főegyházmegyében püspöki szinten is megoldott a magyar hívek lelkipásztori ellátása, hiszen itt Orosch János püspököt bízták meg a helynöki feladatokkal, aki már egyébként is régóta felvállalja a magyarok pasztorációját. A felvidéki magyar katolikusok üdvözlik Viliam Judák püspök döntését, és bíznak abban, hogy nemsokára a Pozsonyi Főegyházmegyében is sor kerül magyar helynök kinevezésére.

A Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány a magyar katolikusok többségének óhaját szem előtt tartva továbbra is szorgalmazza, hogy a kinevezett püspöki helynökök munkáját olyan, a magyar katolikusok pasztorációjával megbízott főpásztor koordinálja, akinek tevékenysége nem korlátozódik csupán valamelyik egyházmegyére, hanem összefogja a felvidéki magyar katolikus papokat és híveket, ezáltal is elősegítve a lelki élet fellendülését a különböző egyházmegyék magyarok által is lakott területein.

 

Pázmaneum Sajtónyilatkozat