Ugrás a tartalomra

Bécsben az egyházmegyei felosztásról volt szó

Bécsben a szlovákiai egyházmegyei felosztásról

 

A Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom szervezésében június 14-én 19:30 órától a Bécsi Magyar Lelkészség épületében a Pázmaneum Társulás képviseletében Farkas Zsolt garamkövesdi és Karaffa János felsőtúri plébános tartottak előadást a szlovákiak egyházmegyei felosztásnak a felvidéki magyar katolikus közösségre gyakorolt hatásáról. A hallgatóság először a jelenleg kialakult helyzet történelmi előzményeivel ismerkedhetett meg, a trianoni diktátumtól az idén februárban érvénybe lépett
újrarendezésig. Ezután a február 14-én kihirdetett egyházmegyékre vonatkozó dekrétum elemzésére, majd az arra reakcióként megfogalmazott, 27 civil szervezet által és 25 000 aláírással támogatott Nyílt levél ismertetésére került sor. A Pázmaneum képviselői hangsúlyozták, hogy ezzel nem a szentszéki döntés ellen tiltakoztak, hanem annak keretében egy, a felvidéki magyar katolikusok számára kedvezőbb lelkipásztori megoldás kidolgozásának szükségességére akarták felhívni a figyelmet. A hallgatóság reakcióiból kiderült, hogy külhoni honfitársaink jól ismerik a szlovákiai egyházi helyzetet, és nehezményezik, hogy érthetetlen okokból a magyar hívek többszöri kérése ellenére sem neveztek még ki magyar püspököt.

Fotó: Farkas Gábor (Pázmaneum)