Ugrás a tartalomra

Beszámoló a pozsonyi magyar hitoktatók találkozójáról

A hit fényében élni

 

     Ebben az iskolai évben, április utolsó szombatján, a Szalézi Rendházban utoljára győltek össze a hitoktatók, hogy ismereteiket bővítsék, tudásukat gyarapítsák.

     A találkozót a Szlovák Püspökkari Konferencia Hitoktatási és Iskolai Biztottságának Magyar Kateketikai Albizottsága szervezte, Tóth László atya, ügyvezető igazgató irányításával. A szentmisét a Segítő Szőz Anya templomában őurőo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye vikáriusa celebrálta. Homíliájában a szeretetből vállalt áldozatról beszélt. Az Eucharisztiában jelen levő Krisztus keresztáldozata legyen példa számunkra, ő legyen életünk középpontjában. Szeretetből fakadó áldozatra van szüksége a mai világnak, és nem szenvedésre. A szeretetáldozat mindig meghozza gyümölcsét. Ha meghalunk önmagunk számára, mint a földbe hullott mag, akkor bő termésben lesz részünk. A továbbképzés előadója dr. Papp Miklós docens, görög katolikus lelkész, Nyíregyházáról érkezett, aki a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Morálteológia Tanszékének tanszékvezető tanára. A tanfolyam a hittudás gyakorlati életben való alkalmazásáról, erkölcsteológiai kérdésekről szólt. Hogyan kell az életünket a hit fényében vezetni? Tette fel a kérdést bevezetőjében. Majd olyan kérdésekkel is foglalkozott, amelyeket a mai fiatalok gyakran feltesznek. Hogyan lehet sikeres az élet? A választ, sajnos már kevesebben tudják. A sikerért meg kell küzdeni, meg kell érte feszülni. A kitőzött cél felé következetesen kell haladni. - Mondta Miklós atya.  Továbbiakban felvázolta az életvezetés legfontosabb állomásait, majd az életből vett példákkal, megtörtént esetekkel támasztotta alá állításait. Életem irányításában az legyen az első, hogy kitőzöm a célt magam elé, amelynek elérésért mindent megteszek. Azonban gyakran megtörténik, hogy a célomat elértem, és mégsem vagyok boldog. Életemből kimaradt az Isten. Isten nélkül nem lehetek gyümölcsöző. Tudatosítanom kell, hogy Isten meghívott valamire. Az alapdöntés az legyen, hogy megnyílok Isten hívása felé. Életemnek van értelme, mert Isten hív. Nem attól értelmes, hogy elértem-e valamit, vagy sem, hanem attól, hogy Isten hív. Minden helyzetben azt kell keresnem, hogyan szeressek, és hogyan éljek intelligensen. Arra nagyon kell vigyázni, hogy le ne ragadjak valahol. Szent Ágoston mondta: „Vigyázz, ahol tetszel magadnak, ott leragadsz!” Haladnom kell egyre tovább és tovább. Jézus Krisztus igényességének dolgozzam. Nála vigasztalást nyerek. Az életben érhetnek csalódások is. Miért csalódom? Mert tudok a többről, a jobbról, a másról. S ez visz tovább. Egészen az „első halálig”, amikor teljesen odafordulok Istenhez. Az ember meghal önmagának, és Istennek él tovább. S ha ez megtörténik, akkor már most az Isten országában találjuk magunkat, részünk lesz benne.

Hogyan kell élni ezután?

Életdöntést kell hozni. Keresztény akarok-e lenni? Házasság, vagy cölibátus? Pályát kell választani. Majd azt kell eldönteni: akarok-e szülő lenni? Dönteni kell. Ezt a lépést nem merik megtenni a fiatalok, és halogatják, kitolják minél későbbre a döntéshozatalt. A nagy döntéseket ki kell imádkozni! Nem tudom mi vár rám, de Istenbe vetett bizalommal belefogok. És átimádkozom az egész életemet. A fiataloknak példaképek kellenek. Állítsuk eléjük példaképül a szentjeinket. Beszélgessünk sokat a fiatalokkal. Élő beszélgetésekre van szükség. A meghitt társalgások nagyon hiányoznak az otthonainkból. Tanítsuk meg a ránk bízottakat a pozitív gondolkodásra. A negatív gondolatokat ki kell söpörni a fejünkből. Vigyázzunk, mert a sátán ott kísért a legjobban! A gondolati bőnöket nagyon komolyan kell venni, nem szabad elhanyagolni! Miklós atya számtalan példával igazolta, hogyan lehet élni Istennel a mai világban. S ha mégis valami gond, baj, tragédia ér, arra is adott sok jó tanácsot, hogyan kell a padlóról újra felállni, és tovább vezetni életünket a hit fényében. Az imádság és a szentségek életmentő kegyelmek. Segítsünk a bajbajutottakon, a problémákkal küszködőkön! Álljunk melléjük, és támogassuk őket abban, hogy ki tudjanak emelkedni a szakadékból! Erősítsük őket bizalmunkkal, segítsünk abban, hogy ki tudják alakítani új életstílusukat, életprogramjukat! Mutassunk utat, hogy újra megtalálják Istent!

Meleg Mária