Szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves Jelenlévőt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Himnuszunk születése napját, január 22-ét, napjaink avatták a Magyar Kultúra Napjává.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A legtágabb értelemben kultúra mindaz, amit az emberi szellem a természet - akár az emberi természet - zabolázatlan, vad erőinek megszelídítésével alkot.
A természet vad erőit az ember legyőzni nem képes, de arra képesek vagyunk, hogy a szellem erejével a magunk szolgálatába állítsuk ezeket a vad erőket, energiákat, mint egy vadlovat. Vagyis meg tudjuk szelídíteni a vad erőket, és ezt nevezzük kultúrának.
Az emberi ösztönöket, a lélek mélyéről feltörő ősi érzelmeket, indulatokat is megszelídíthetjük, hogy kifejezzük és megörökítsük a megfoghatatlan szépségeket és igazságokat, amikor képeket festünk, szobrokat faragunk, verset írunk vagy zenét komponálunk.
Minden emberre, minden közösségre, minden nemzetre jellemző az, hogy miképpen szelídíti meg a természetet, s hogyan hagyományozza ezt át nemzedékről nemzedékre. Ezek a hagyományok kötik össze, tartják egybe és teremtik újjá a közösségeket, a nemzeteket.
A XX. században a technika elképesztő fejlődése és a globalizáció révén az egész nyugati világban, így Magyarországon is gyengülni, sorvadni kezdett a nemzeti kultúra.
Ugyanakkor ma már érzékelhető, hogy e téren is nagy változások zajlanak a világban, és Európában is. Egyre többen és többen kezdik belátni, hogy mégse lenne jó az, ha az egész világon mindenütt csak hamburgert lehetne enni. Mégiscsak jobb az úgy, hogy létezik olasz konyha, kínai konyha, mexikói konyha, magyar konyha. És így van ez az élet minden területével, amit az ember megművel – akár fizikai, akár szellemi munkával.
Józanésszel belátható, hogy globális kultúra nem létezhet európai kultúra nélkül, európai kultúra nincs nemzeti kultúrák, így magyar kultúra nélkül.
A nemzeti kultúra a nemzetet összetartó szövet, maga az összetartozás élménye fejeződik ki minden nemzet közös kultúrájában, akár a művészet, akár az ipar, akár a mezőgazdaság területén.
A globalizáció komoly kihívás minden nemzet számára saját kultúrájának megőrzése terén. De azt hiszem, hogy e világjelenség esetében is jobban járunk, ha nem megítélni próbáljuk, hanem megérteni. Vagyis, ha nem a sátán művét látjuk benne, hanem a természet nyers, vad erőinek működését, olyan természeti jelenséget, amelyet az ember a fizikai képességeivel nem tud feltartóztatni, de szellemi erejével meg tud szelídíteni, és a saját szolgálatába tud állítani.
Vagyis el kell fogadnunk a kihívást. Föl kell vennünk a versenyt ezzel a természeti jelenséggel, a globalizációval is. Ehhez pedig közösségek kellenek, mert életképes kultúra csak közösségben terem.
Helyi kulturális élményekre van szükség, helyi szellemi életre, amely olyan minőségi kínálatot hoz létre, amely fölveszi a versenyt a mennyiségi kínálattal.
Mi, magyarok komoly hátrányban vagyunk e téren a XX. század történelmi viharainak és csapásainak köszönhetően. Nem volt elég, hogy a trianoni békediktátummal a nagyhatalmak megcsonkították az országot, szétszakították a nemzetünket, utána ugyanezek a nagyhatalmak odavetettek minket a többi közép-európai országgal együtt a szovjet birodalomnak. A kommunista diktatúra pedig módszeresen verte szét a természetes emberi közösségeket és próbálta megfojtani nemzeti kultúránkat, összetartozásunkat.
Azok után, amit a magyarság elszenvedett az elmúlt száz esztendőben, azon se lehetne csodálkozni, ha már nem is létezne. De létezünk, itt vagyunk, megőriztük a magyar szellemet, megőriztük a nyelvünket és nemzeti kultúránk legfőbb értékeit.
És ma már jól látszanak a jelei, hogy megvan bennünk a képesség és életerő, hogy ne csak passzívan elszenvedjük a gyorsan változó modern világ hátrányait, hanem kihasználjuk a lehetőségeit is. Ezt tesszük, amikor éppen a globalizáció révén egyre inkább jelentőségüket veszítő földrajzi, politikai határok fölött újraegyesítjük a nemzetünket.
Ebben a törekvésünkben olyan nagy elődök mutatnak utat, mint Gróf Esterházy János, aki magyar volt, keresztény volt, becsületes volt a 20. század legviharosabb időszakában példát állítva az egész nemzet számára. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon az elsők között Újpesten viselheti egy tér a Felvidék mártírpolitikusának nevét.
Ma már újra van erőnk támogatni, erősíteni természetes emberi közösségeinket, a családokat, a településeket, a helyi kisközösségeket, és van erőnk új kapcsolatokat építeni magyarok és magyarok között. Ennek fontos eszköze a kultúra, közös kultúránk ápolása. Ezért szeretnénk szorosabbra fűzni Újpest és Dunaszerdahely kapcsolatát a művészet által is, amelyre kiváló példa Karaffa Attila tavalyi fotókiállításának sikere.
Magyarország 2010 óta egyre inkább az igazi arcát mutatja, egy összefogásra képes, életerős, tettre kész és innovatív országét, amely már arra is képes, hogy ne csak a határon belüli, hanem az egész világon szétszóródott magyarságot összefogja.
És ez jó reményt ad arra, hogy a magyar kultúra ne gyengüljön, hanem erősödjön a XXI. században.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.