Ugrás a tartalomra

Elindult a magyar nyelvű Szabadegyetem Pozsonyban

image

Október 24-én, szombaton indult első alkalommal magyar nyelvű Szabadegyetem a Szlovákiában élő magyarok számára, a hallgatók szentírástudományi, teológiai és egyháztörténelmi ismereteinek elmélyítése céljából Pozsonyban. A kezdeményezés a Nagyszombati Egyetem pozsonyi székhelyű Teológiai Kara és a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola együttműködésében valósult meg. Az egyetem zsúfolásig megtelt kápolnájában szentmisével s a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött a program. A szentmise kezdetén a helyi Teológiai Kar dékánja, Lichner Miloš jezsuita atya is köszöntötte a megjelenteket. Ezt követte a hivatalos beiratkozás, majd a kora estig tartó előadássorozat az egyetem aulájában. A több mint ötven érdeklődő az első szombati találkozás folyamán biblikus témájú és a fundamentális teológia kérdéseivel foglalkozó előadásokat hallgathatott meg. Szabó Xavér és Bagyinszki Ágoston ferences atyák a budapesti Sapientia tanáraiként érkeztek Pozsonyba előadókként.

A legközelebbi tanulmányi napra november 21-én kerül sor. A nap programja 8:30-kor szentmisével kezdődik majd, utána pedig szentírás ismereti és egyháztörténelmi előadások várják a hallgatókat. A már beiratkozott személyeken kívül további érdeklődők is bekapcsolódhatnak a képzésen való aktív részvételbe.

 

Molnár Tamás