Ugrás a tartalomra

Eltemették Szõgyénben Kovács László atyát

Eltemették Szőgyénben Kovács László atyát
2009. 05. 09.

Május 9-én került sor az 57 éves Kovács László esperesplébános temetésére utolsó mőködési helyén, Szőgyénben. A temetési szentmise 10 órától kezdődött, amelyet Mons. Viliam Judák nyitrai megyéspüspök és Orosch János nagyszombati segédpüspök mutatott be hatvan oltártestvérével.

A hívek és gyászolók leróhatták tiszteletüket László atya koporsójánál, amely fel volt ravatalozva a plébániatemplomban az oltár előtt.

A szentmise keretében Orsoch János nagyszombati segédpüspök szólt a jelenlévő gyászoló tömeghez, és röviden ismertette az elhunyt Kovács László atya papi életútját. A gyászmise és a szertartás magyar nyelven folyt. Miután beszentelték a felravatalozott koporsót, elkezdődött a gyászmise. Az evangélium után először Judák püspök szólt a gyászoló tömeghez - akik megtöltötték a templomot - majd Zsidó János féli esperesplébános idézte fel emlékeit paptestvéréről. A visszaemlékezésből megtudhattuk, hogy mint fiatal pap került Nagymegyerre László atya, ahol hamarosan a Csallóköz szellemi központját is kiépítette. A papi rekollekciók állandó előadója volt, aki a dogmatika kérdéseiben érezte igazán otthon magát.

Több egyházi és társadalmi szervezet tagja és patrónusa volt. Többek közt az MKP stratégiai bizottságának a tagjaként vállalta, hogy a közéletünkbe tevékenyen bekapcsolódjon. Állandóan szolgálatban volt. Hívei tisztelték és becsülték őt. Új helyén is megszerették hívei, és nagy örömmel segítették mindenben.

A szentmise után búcsúbeszédet mondott a nagymegyeri református lelkész, az apácaszakállasi, a szőgyéni, a komáromkürti polgármester, a nagymegyeri római katolikus egyházközség képviselője, a szőgyéni egyházközség képviselője is. A temetésen jelen voltak a Magyar Koalíció Pártjának vezetői, Csáky Pál elnök, Bauer Edit EP képviselő, és több egyházi és társadalmi szervezet képviselője.

A temetési menet hosszú sorban kígyózott a templomtól a temetőig. A menet elején a feszület mögött cserkészek, tőzoltók és a lelkipásztorok után vitték László atya koporsóját.

A temetőben végső búcsút vettek az 57 éves lelkiatyától, majd örök nyugalomra helyezték.

Pázmaneum

Fotók: Karaffa Attila

Nagyobb minőségő képek esetében, kérem vegye fel a kapcsolatot Társulásunkkal!


Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról: