Ugrás a tartalomra

Ex Libris Díjban részesült Társulásunk elnöke

image

Budapesten június 3-án átadták a Magyar Művészetért Díjrendszer elismeréseit a Klauzál Gábor Művelődési Központban a 45., jubileumi rendezvényen. A díjazottak között ott volt Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke, Dunajszky Éva újságíró, a nemrég elhunyt Szigeti László politikus, aki posztumusz kapta meg az elismerést, valamint Kevicky Tünde és tanítványai, Farkas Olivér, Kovács Alma Virág, Bittera Sophie Iman és Navrátil Amira is elismerésben részesültek.

A díjrendszert 1988-ban megalapítói kuratórium tagja volt a többi közt Pozsgay Imre, Sinkovits Imre, Czine Mihály, Korniss Péter, Markó Iván, Sára Sándor, Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Gubcsi Lajos, Kósa Ferenc, Sütő András, Cserhalmi György, Szokolay Sándor. A díjak tovább éltetéséről és átadásáról Gubcsi Lajos egyetemi docens, író-újságíró gondoskodik. A Magyar Művészetért Díjrendszer elismerései közé tartozik a Zrínyi Ilona-díj, maga a Magyar Művészetért-díj, az Árpád fejedelem-díj, a Színész Díj, illetve az Ex Libris-díj, amelyet most három délvidéki személy is megkapott.

Az Ex Libris Díjat elismerésül ítélik oda történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájáért, az új nemzedékek neveléséért, kiemelkedő személyeknek és erős közösségeknek egyaránt. Az Ex Libris Díj a Magyar Művészetért Díjrendszer alkotó oszlopa, legátfogóbb díja.