Újabb kezdeményezésbe való aktív bekapcsolódásra hívjuk a pozsonyi magyarokat: otthonukba fogadhatják a Szűzanya vándorszobrát. A februári közösségi sítúrán minden nap imádkoznak majd a résztvevők az ott megáldásra kerülő kegytárgy körül, ennek segítségével is tudatosabban figyelve az Égi Édesanya iránti tiszteltre, s hathatós közbenjárásának kérésére nem csak az egyéni, családi, de a közösség imaszándékait illetően is.
A vándorszoborral együtt haladó imafüzet bevezetőjében olvassuk:
„Kedves Testvérek, kedves Családok!
Útjára indítottuk pozsonyi magyar katolikus közösségünkben a fatimai Szűzanya vándorszobrát. Tesszük ezt a portugáliai Mária-jelenések centenáriumának évében. Hasonlóképpen, mint az Irgalmasság rendkívüli szentévében az irgalmas Jézust ábrázoló kép hétről hétre más családba, otthonba érkezett és kínált alkalmat a különös odafigyelésre a közösségért és annak egyes imaszándékaiért felajánlott imára – amit ezúton is minden bekapcsolódó személynek és családnak szívből köszönök –, most is szeretnénk, ha e vándorszobor minden héten másnál, másoknál találna szívélyes fogadtatásra, otthonra. Múlt évben Isten irgalmáról, az irgalmasság gyakorlásáról elmélkedhettünk, idén a helyes Mária-tiszteletben szeretnénk jobban elmélyülni.
Kerüljön e szobor méltó helyre a családi otthonban. Legyen az egész hét folyamán a figyelem középpontjában. Esetleg virágot, gyertyát is helyezhetnek a szobor elé. Találjanak minden nap időt a közelében időzni. Imádkozzanak együtt is a Szűzanya szobra körül összegyűlve. Elvégezhetik a rózsafüzért, olvashatnak a Szentírásból, beszélgethetnek egymással a Mária-tiszteletről, személyes tapasztalataikról és lelki élményeikről, esetleges múltbeli Mária-kegyhelyeket felkereső zarándoklataikról… Jó, ha a hét folyamán a megszokottnál több időt tudnak fordítani lelki életükre: részt vesznek a hétköznapi szentmiséken, elvégzik szentgyónásukat, esetleg alkalmat találnak családként, ismerőseikkel vagy egyénileg felkeresni a Mély-úti Mária-barlangot, az ősi máriavölgyi kegyhelyet vagy a ferences templomban ideiglenesen kialakított fatimai emlékkápolnát (a Szent Rozália kápolnában).
A vándorszobrot vasárnaponként adja tovább az egyik család a másiknak – ha megoldható – a délelőtti szentmise után. Kérem, hogy a szoborral együtt ezt a füzetet is továbbítsák egymásnak, illetve, hogy a füzetben kialakított „emlékkönyvbe” is írjanak egy bejegyzést: családjuk (vagy a családtagok) nevét, a dátumot, esetleg néhány gondolatot. Köszönöm szépen!
Kívánom, hogy Szűz Mária szeretete és édesanyai gondoskodásának tudata töltse el közösségünk minden tagját, családját, a hívőket és vallásukat (még) nem gyakorló testvéreinket is – az otthonokat, ahol befogadják e vándorszobrot, de közösségünk azon otthonait is, amelyek lakói nem kapcsolódnak be ebbe az ájtatosságba!
Imával és tisztelettel,
Molnár Tamás, a közösség lelkipásztora”
Javaslatot találunk benne a napi közös imaszándékra.
A Fatima-i Boldogságos Szűz Mária, Boldog Ferenc és Jácinta, Szent II. János Pál pápa, valamint védőszentjeink és őrzőangyalaink közbenjárását kérve naponta fohászkodjunk Istenhez személyes imaszándékaink mellett a pozsonyi magyar katolikus közösség alábbi szándékaiért is:
a közösség családjaiért, hogy a családtagok békében, szeretetben, egymást tisztelve és becsülve éljenek,
a házastársakért, hogy a hit első tanúi legyenek gyermekeik számára és nyitottak legyenek az új élet elfogadására,
az újszülöttekért, kisgyermekekért, elsőáldozókért, hogy Isten szeretetét és gondoskodását szüleik és környezetük által is bőven megtapasztalhassák,
a bérmálkozókért, az ifjúságért, az élethivatásukat keresőkért, hogy hiteles keresztény példát lássanak, tapasztaljanak, tanuljanak és maguk is hasonlóképpen éljenek,
újabb papi és szerzetesi hivatásokért közösségünkből, hogy az Isten által lelki hivatásra meghívott személyek bátran és örömmel válaszoljanak az Úrnak,
mindazokért, akik becsületes munkával keresik mindennapi kenyerüket és mások megsegítését is szívügyüknek tekintik,
közösségünk beteg, idős, különféle nehézségekkel küzdő tagjaiért, valamint ápolóikért, gondozóikért és minden segítőjükért,
a közösség elhunyt tagjaiért, az örökkévalóságba költözött hozzátartozóinkért és jótevőinkért,
a Rózsafüzér Társulatok élő és elhunyt tagjaiért, s mindazokért, akik rendszeresen imádkozzák a szentolvasót a pozsonyi magyar katolikus közösségért is,
városunk magyar oktatási intézményeiért, a pedagógusokért és hitoktatókért, a magyar nevelés további színvonalas biztosításáért,
városunk kórházainak betegeiért, a Pozsonyban tanuló vagy dolgozó magyarokért, az ide látogató vendégekért,
a közösségen belüli megszólások, szeretetlen viselkedés, helytelen széthúzások, haragtartás és közömbösség elkerüléséért,
a béke, kiengesztelődés, megbocsátás ajándékaiért,
a közösség áldásos működéséért és gyarapodásáért!
A füzetben olvasunk a fatimai jelenések rövid történetéről is:
„1917. május 13-án egy Cova da Iria nevű helyen, a fatimai egyházközség területén három pásztorgyermek őrizte nyáját: a tízéves Lúcia, és unokatestvérei, a kilencéves Ferenc és a hétéves Jácinta. Délben szokás szerint elimádkozták a rózsafüzért, majd játszani kezdtek ott, ahol ma a fatimai bazilika áll. Hirtelen nagy fényességet láttak, amit villámnak gondoltak, és úgy döntöttek, hazasietnek még a vihar előtt. Ám rögtön ezután újra fényt láttak, és egy kis tölgyfa fölött (ahol ma a Jelenési kápolna áll), megpillantottak egy „Asszonyt, aki ragyogóbb volt, mint a nap”.
Az Asszony imádságra buzdította a kis pásztorokat, és kérte őket, hogy öt hónapon át minden hónap 13-án jöjjenek el Cova da Iriába. A gyermekek teljesítették a kérést – június, július, szeptember és október 13-án a Szűzanya megjelent nekik. Augusztusban 19-én történt a jelenés, mert 13-án a gyermekeket kihallgatás miatt fogva tartotta Vila Nova de Ourém kerületi elöljárója.
A jelenések alkalmával a Szűzanya mindig arra kérte a gyermekeket, hogy imádkozzanak, hozzanak áldozatot a bűnösök megtéréséért, és engeszteljék Szeplőtelen Szívét az ellene elkövetett vétkekért. A júliusi jelenés alkalmával a gyermekeknek látomásban volt részük a pokolról. A Szűzanya ekkor kérte először, hogy ajánlják fel Oroszországot az ő Szeplőtelen Szívének. „Ha kérésemet teljesítik, Oroszország megtér, és béke lesz, ha nem, akkor tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog. A Szentatya fölajánlja nekem Oroszországot, és az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad…” – írja Lúcia nővér Emlékezéseiben.
A jelenéseknek gyorsan híre kelt, és az utolsó alkalommal, október 13-án, mintegy 70 000 ember volt jelen Cova da Iriában. A Szűzanya kijelentette, hogy ő a Rózsafüzér Királynője, és azt kérte, hogy építsenek kápolnát a tiszteletére. A jelenés után történt a híres napcsoda. A Szűzanya újra kérte, hogy Oroszországot ajánlják fel Szeplőtelen Szívének.
Évekkel a fatimai események után Lúcia nővér elmesélte, hogy 1916-ban történtek más jelenések is, három alkalommal, a Loca do Cabeço nevű helyen, szintén közel Fatimához. Akkor egy angyal jelent meg a három pásztorgyereknek, és bűnbánatra, imádságra kérte őket.
Lúcia később szerzetesnővér lett, 1921-ben lépett be a Dorottya-rendbe, és néhány évet Spanyolországban élt, Vilarban illetve Tuy-ban. A Szűzanya ott is többször megjelent neki, és azt kérte, tartsanak ájtatosságot öt egymást követő szombaton: imádkozzák a rózsafüzért, elmélkedjenek a titkokon, gyónjanak és áldozzanak, hogy a Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnöket jóvátegyék. Lúcia 1948-ban belépett a sarutlan kármelita rendbe, és a coimbrai Szent Teréz kolostorban élt haláláig. Később többször is ellátogatott Fatimába: 1946-ban, 1967-ben, 1981-ben is ott járt, hogy a jelenésekről készülő képek munkálatait segítse. Lúcia nővér 2005. február 13-án hunyt el Coimbrában, életének 98. évében.
Marto Ferenc 1908. június 11-én született Aljustrelben. Érzékeny és visszahúzódó természet volt, azért imádkozott és tartott bűnbánatot, „hogy az Úr Jézust vigasztalja”.
Tüdőgyulladásban halt meg 1919. április 4-én, szülei házában. Földi maradványait 1952-ben vitték át a plébánia temetőjéből a fatimai bazilikába.
Marto Jácinta 1910. március 11-én született Aljustrelben, Ferenc húga. 1920. február 20-án halt meg egy lisszaboni kórházban, hosszú és fájdalmas betegség után – szintén tüdőgyulladásban –, minden szenvedését felajánlva a bűnösök megtéréséért, a világ békéjéért és a Szentatyáért. Teljesen épen maradt holttestét 1951-ben helyezték örök nyugalomra a bazilikában.
A fatimai látnokok – Marto Ferenc és Marto Jácinta – boldoggáavatási pere 1952-ben indult, II. János Pál pápa 2000. május 13-án avatta őket boldoggá.” (szöveg: a Magyar Kurír alapján)
Továbbá az imafüzet segítségül szolgál az elmélkedő rózsafüzér végzésében, tartalmazza Szent II. János Pál pápa felajánló imáját, egy részletet a Mária-tisztelő szentéletű pápa apostoli leveléből a rózsafüzérről, valamint olvashatunk benne a rózsafüzér társulatokról is. Több szlovák nyelvű rész is bekerült az összeállításba, gondolva a vegyesházasságokban élőkre is. A füzet ajánlott olvasnivalót is kínál:
A Katolikus Egyház Katekizmusa – 487-511, 963-975. Pontok
A II. Vatikáni zsinat tanítása – Lumen Gentium – 8. Fejezet
II. János Pál apostoli levele a rózsafüzérről – Rosarium Virginis Mariae
(Ezek a www.katolikus.hu honlapon is megtalálhatóak a Könyvtár – Katekizmus // Zsinati dokumentumok // Pápai megnyilatkozások címszók alatt keresve.)
Montforti Szent Grignon Lajos: A tökéletes Mária-tisztelet
Fatimáról beszél Lucia nővér c. könyv I. és II. kötete
Iratkozzon fel a ferences templomban a faliújságra kifüggesztett lapon, fogadja otthonába a vándorszobrot, tanulmányozza át az azzal érkező imafüzetet, mélyüljön el Szűz Mária tiszteletében…
Forrás: pozsonyikatolikusok.sk