Ugrás a tartalomra

Feltámadási körmenet a Felvidéken

Feltámadási körmenet a Felvidéken

 

 

A 2004. dec. 5-i népszavazás elszomorító ténye sarkallta arra a zamárdi szervezőket, hogy 2005-ben belefogjanak a kárpát-medencei magyarság egészét érintő feltámadási menet szervezésébe. Céljuk az, hogy hirdessék mindenütt a Feltámadott Krisztussal való szövetségünket, s nemzeti újjászületésünk tiszta vágyát. Az elhatározás megvalósult. Tavaly, húsvéttól pünkösdig tartóan, Tihanytól Csíksomlyóig, és mindegyik magyarok lakta utódállamon áthaladva létrejött a kb. 2000 km-es nemzeti zarándoklat.

A feltámadási menetek egy fából kifaragott jelképet visznek mindig tovább. Ez a jelvény – az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt – úgy lett fából kifaragva, hogy mindkét útvonalé a teljes jelképet mutassa, de Somlyón össze is lehessen illeszteni a két felet eggyé. A kiindulás egységét úgy fejezzük ki, hogy nagypénteken a tihanyi kálvária feszületénél még egy a feltámadási jelvény, majd délután 3 órakor válik ott ketté. A jelvényre a résztvevő közösségek egy szalagot köthetnek fel, a kísérő zarándokkönyvbe pedig beírhatják magyar testvéreiknek szánt üzenetüket, átélt élményeiket.

A győri Nefelejcs Polgári Kör április 26-án Vámosszabadinál lépte át a határt, hogy a feltámadási jelvényt eljutassa  a Csallóköz több helyére és majd Dunaszerdahelyről továbbvigyék Szímőre és az előre eltervezett útvonalak mentén eljusson minél több magyarlakta helyre. A bakai, felbári, csallóköznádasdi és dercsikai megálló után következett a csallóközi kisváros.

A dunaszerdahelyi Szent György plébániatemplomban Kiss Róbert és Horváth Róbert plébános atyák, a helyi 10. sz. Szent György cserkészcsapat és a Pázmaneum Társulás képviselői fogadták a győri zarándokokat. Az ünnepségen részt vettek Dunaszerdahely és Győr város alpolgármesterei is. Horváth Róbert atya szentbeszédében kiemelte az együvé tartozás fontosságát, majd szólt Boldog Apor Vilmos életéről és munkásságáról. A győri vértanúpüspökről április 23-án emlékezett meg a Pázmaneum Társulat és a Vásárúti Római Katolikus Plébánia a Felvidéki Imakilenced keretében. Fehér Imre a győri zarándokcsoport vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy magyar nemzetünk nagy kihívások előtt áll, de Krisztusba vetett hittel és vágyakozó bizalommal újra lélekben majd egyesülhet minden magyar határon innen és túl.

Miután a feltámadási jelvényre feltűzték a dunaszerdahelyi cserkészek a nemzeti színű szalagot ősi magyar imádságunk, a Boldogasszony anyánk éneke alatt együtt vonultak ki a jelenlévők a templomból.

A feltámadási jelvényt a Pázmaneum Társulat képviselői április 27-én vitték tovább Szímőre.

 

 

Feltámadási körmenet Bakán:

 

 

Feltámadási körmenet Dunaszerdahelyen:

 

 

Feltámadási körmenet Szímőn:

 

: