Ugrás a tartalomra

Felvidéki Imakilenced 8. állomása

Imakilenced Komáromban

 

A Pázmaneum Társulás május 7-én, vasárnap Komáromban tartotta azon kilenced 8. állomását, amelyet a keresztény magyarságért és Európáért indítottak a Felvidéken. Az Imakilenced keretében havonta mindig más egyházközségben emlékeznek meg a felvidéki magyar katolikusok egy-egy magyar szent vagy hitvalló életéről.

A megemlékezés a XVII. Komáromi Imanap keretében valósult meg. A keresztúti ájtatosság folyamán az egyes stációk között a jelenlevő papok és hívek felváltva vitték a komáromi Imanapi keresztet. A keresztúti elmélkedés Krisztus szenvedését a magyar nép vérzivataros századain keresztül mutatta be.

Ezt követően Tál Zoltán, a budapesti Központi Szeminárium spirituálisa tartott előadást Márton Áron püspök életéről. Előadásában a spirituális atya kiemelte, hogy Márton Áron püspök mindig szót emelt az Egyház nevében az üldözöttek és a nemzeti vagy vallási hovatartozásuk miatt megkülönböztetett személyek érdekében. Jelmondata: Non recuso laborem. Azaz: Nem vonakodom a munkától. A hitvalló erdélyi püspököt a kommunista román hatóságok el akarták hallgattatni, ezért börtönbe vetették. Mindvégig állhatatosan kitartott a krisztusi elvek mellett, és börtönből való szabadulása után sem vált az istentelen hatalom kiszolgálójává és ügynökévé. 1980-ban bekövetkezett haláláig Erdély-szerte tartott prédikációkat és lelkipásztori látogatásokat, így erősítette a magyarságot a diktatúra nehéz éveiben. Boldoggá avatása folyamatban van.

Az előadás után ünnepi koncelebrált szentmisére gyűltek össze a papok és hívek a Klapka téren, melynek főcelebránsa a váratlanul megbetegedett Mons. Orosch János püspök helyett Ďurčo Zoltán, érsekújvári esperesplébános, a Jó Pásztor Társulat elnöke volt.  

Az Imakilenced befejező állomása júniusban Dunaszerdahelyen lesz.

Szabó Etelka

 

A képekre kattintva nagyobb felbontásban nyílnak meg!