Ugrás a tartalomra

Felvidéki megemlékezés a Magyar Kultúra napján

Felvidéki megemlékezés a Magyar Kultúra napján

A csallóközi Baka községben a Magyar Kultúra napján megemlékezést tartottak a Csemadok helyi szervezete

és a Pázmaneum Társulás szervezésében.

Az ünnepi program reggel szentmisével kezdődött a helyi plébániatemplomban, melyet követően irodalmi összeállítással emlékeztek Boldog Batthyány-Strattmann László halálának 75. évfordulójára.

Délután a kultúrházban Darnai Zsolt tanár, a Csemadok helyi szervezetének elnöke és Csízik Erzsébet polgármesterasszony köszöntötték az érdeklődőket, akik nemcsak Bakáról, hanem a környező községekből is érkeztek. Ezután a  bősi Amade Quatro zenekar megzenésített versekből tartott előadása került bemutatásra. Ezt követően kicsik és nagyok egyaránt élvezhették a dunaszerdahelyi Aranykert Bábszínház „A bátor sün” és a „Vitéz László” című előadásait.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc közelgő 50. évfordulójára emlékezve a komáromi

Szüllő Géza Polgári Társulás filmvetítése zárta az ünnepi megemlékezést. A „Magyarország lángokban” c. dokumentumfilm megtekintése után Sárközi János, a Szüllő Géza Polgári Társulás alelnöke előadásában a film tanulságait elemezte, s rámutatott annak szükségességére, hogy a hazug propagandával és a ma is munkáló nemzetellenes demagógiával szemben az igazságért és szabadságért vívott küzdelmet folytatni kell a magyarság fennmaradásának érdekében.