Ugrás a tartalomra

Felvidéki ministránsok zarándoklata Székesfehérvárott

Felvidéki ministránsok zarándoklata Székesfehérvárott

A novemberi, Garamkövesden megrendezett Szent Imre ministránsnap keretében lezajlott vetélkedő győztesei a Pázmaneum Társulás jóvoltából jutalomkirándulásban részesültek, amelynek során Székesfehérvárott megtekinthették a Szent Imre kiállítást. November második szombatján 3 lelkiatya és 6 ministráns két autóval utazott Szent Imre herceg szülővárosába, hogy még jobban megismerhesse a magyar ifjúság védőszentjének életpéldáját. A zarándoklat során a magyar Egyház két másik jelentős, Székesfehérvárhoz kötődő személyiségének emléke előtt is tisztelegtek a felvidéki ministránsok. Közösen imádkoztak Kaszap István sírjánál, kérve Isten szolgájának boldoggá avatását, majd a Prohászka Ottokár emlékére épített templomban szentmisén is részt vettek, amelyet Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök celebrált több zarándokcsoport számára. A szentmise után a püspök atya személyesen köszöntötte a felvidéki ministránsokat, akik Somorjáról, Gútáról, Kéméndről, Farnadról és Garamkövesdről érkeztek a zarándoklatra. Végezetül a zarándokok megtekintették a Szent Imre kiállítást, amelyen az egyházmegyei múzeum képviseletében Sófalvi Katalin kalauzolta őket, szakszerűen s ugyanakkor érdekfeszítően eléjük tárva Szent Imre életét és tiszteletét, felhíva figyelmüket a Szent Herceg életpéldájának ma is aktuális üzenetére.

 

 

Fotók: Borka Iván