Ugrás a tartalomra

Felvidékre érkezett a Feltámadási jelvény

Megérkezett a Felvidékre a Feltámadási jelvény

Április 7.

Április 7-én Medvén, a dunai hídon átkelve a győri zarándokok elhozták a Felvidékre is a Feltámadási jelvényt, így elindulhatott a Feltámadási menet északi szakasza is. Immár harmadik éve Dunaszerdahelyen fogadják elsők közt a Zamárdiban kettéválasztott Árpád-kori motívumú szárnyas keresztet.
A 2004. dec. 5-i népszavazás elszomorító nemzeti látlelete keltette életre a kezdeményezést. Célja az volt, hogy a zarándoklattal hirdessék az elfásult vagy csalódott honfitársaknak a Feltámadott Krisztussal való szövetségünket, s nemzeti újjászületésünk tiszta vágyát.
A győri zarándokok Dunaszerdahelyre vezető útjuk során megálltak Nagymegyeren és Alistálon is, ahol a helyi katolikus egyházközösségek fogadták az összetartozás kifejezését is ábrázoló jelvényt.
A Csallóköz szívébe immár harmadik alkalommal érkeztek, ahol az esti szentmise keretében adták át a Feltámadási jelvényt a helyi szervezőknek. Három esztendeje a Felvidéken a Pázmaneum Társulás szervezi meg az útvonalat és biztosítja a Feltámadási menet zavartalan fogadását. Nem volt ez másképp Dunaszerdahelyen sem, ahol a helyi római katolikus egyházközséggel karöltve a Pázmaneum Társulás képviselői fogadták a győri zarándokokat.
Az ünnepélyes bevonulást követően a győri zarándokokat Kiss Róbert helyi esperes-plébános köszöntötte. A prédikációban Nagy Péter káplán a Szent István-i örökség fontosságára és a Húsvét üzenetére figyelmeztette a jelenlevőket. A szentmise végén került sor a Feltámadási jelvény átadására. Először a győri zarándokok vezetője Fehér Imre, Győr-belvárosi egyházközségi képviselő szólt a jelenlevőkhöz, aki röviden ismertette a Feltámadási menet fontosságát, majd Karaffa Attila a Pázmaneum titkára vette át a győri zarándokoktól az Árpád-kori motívumú szárnyas keresztet és feltűzte rá a nemzetiszínű szalagot. Ugyancsak szalagot helyezett el rajta Nagy Frigyes, Dunaszerdahely város alpolgármestere is. Nemzeti imánk,a Himnusz eléneklése után a Boldogasszony Anyánk énekre vonultak ki a Feltámadási jelvénnyel a győri és a dunaszerdahelyi egyházközség tagjai. A helyi római katolikus plébánián szeretetlakomán látták vendégül a szigetközi zarándokokat a csallóközi hívek. A Feltámadási jelvényt Szímőre vitték tovább a Pázmaneum képviselői.
 
Április 8.
 
Ma a zoboraljai magyarság fogadta a Feltámadási jelvényt
 
A Feltámadási menet útvonala ma is folytatódott. Április 8-án a szímői egyházközség küldöttsége Nyitragerencsérre vitte a Feltámadási jelvényt, hogy a zoboraljai magyarság is bekapcsolódhasson a Feltámadási menetbe.
Balkó Zoltán, a zoboraljai Feltámadási menet szervezője elmondta, hogy öt helyre sikerült a mai nap elvinni a Feltámadási jelvényt, így eljutott Nyitragerencséren kívül Csitárra, Kolonba, Nyitragesztére és Pogrányba is. Kolonban ünnepi szentmise keretében tűzték ki a jelvényre a szalagot, amelyet minden olyan község elhelyezhet rá, ahol megfordult az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszt. A szentmisét Kondé Pál esperes mutatta be.
Április 9-én a délelőtt órákba indulnak útra, hogy Kálazon keresztül megérkezzenek Zselízre. A Feltámadási menet útvonala az ajánlott cikkek címszó alatt megtekinthető.
 
Április 9.
 
Zselíz és Felsőtúr voltak a Feltámadási jelvény következő állomásai
 
Április 9-én tovább folytatódott a Feltámadási menet útja. Zoboraljáról először a Garam menti Zselízbe jutott el a Feltámadási jelvény, ahol Galgóczi Rudolf esperes úr fogadta a zarándokokat a hívekkel együtt.

Zselízen délután két órakor szentségimádás előzte meg a szentmisét, amely keretén belül tűzték fel a Feltámadási jelvényre a szalagokat. A szentmisén részt vettek Zsemlérből, Vámosladányból és Szőgyénből is. A magyar tannyelvű alapiskola hittanosai is ellátogattak az Árpád-kori motívumú szárnyas kereszthez, amely szív alakban bejárja az egész Kárpát-medencét és majd Csíksomlyón egyesül a két része. A szőgyéniek a Felvidéki Mária Légió nevében helyeztek el szalagot a jelvényen.

A Garam mentéről az Ipoly menti Felsőtúr községbe vitték el a zselízi zarándokok a Feltámadási jelvényt, ahol Karaffa János helybéli lelkiatya és közel száz hívő vett részt a szentmisén, amely keretében átadták a jelvényt. Galgóczi esperes úr szentbeszédében hangsúlyozta, hogy a jó Istentől kaptuk magyarságunkat és ezt meg kell őriznünk. Felelősséggel tartozunk érte Isten színe előtt. A három Túr község elhelyezte az emlékszalagot a jelvényre. Másnap, április 10-én Garamkövesdre és Helembára, valamint Ipolybalogra és Nagycsomjára érkezik a Feltámadási jelvény.
 

Április 10.

Felsőtúrról kétfelé ágazott a Feltámadási menet

 

A Feltámadási menet április 10-én az Ipoly menti Felsőtúr községből kétfelé ágazott. Első állomása Kelenye községbe vezetett, ahol György Ferenc lelkiatya és a község polgármestere fogadta a túri egyházközség képviselőit. A Feltámadási jelvényt népviseletbe öltözött fiatalok vették át, majd a hívekkel együtt litániát mondtak a magyarság egységéért.
Kelenyéből indult tovább a Feltámadási menet Szécsénykébe, Ipolynagyfaluba és Ipolybalogba, ahol a Szent Korona mása előtt fogadta a falu hívő közössége az Árpád-kori motívumú szárnyas keresztet. Itt Karaffa János Felsőtúr plébános mondott beszédet, aki kihangsúlyozta, hogy a Feltámadási menet a magyarság egységéért indult el. A jelvény további útvonala Nagycsalomja volt, majd pedig Balassagyarmat irányába hagyta el a Felvidéket.

A második ág Helembára és Garamkövesdre érkezett. Helembánimaórát végeztek a nemzet lelki megújulásáért és a Szent Korona Lovagrend imáival fohászkodtak a jelenlevő lovagok és hívek Szűz Máriához, a Magyarok Nagyasszonyához. A község elöljárója szalagot tűzött fel a Feltámadási jelvényre, majd Garamkövesdre vitték tovább. Itt a helybéli hívek mellett Kicsind község képviselői is jelen voltak. Mindkét község polgármestere üdvözölte a Feltámadási menet zarándokait és szalagot tűztek fel a fából faragott szárnyas keresztre. A helyi lelkiatya Farkas Zsolt szentmisét mutatott be és a templomban elhelyezték a jelvényt. Másnap, április 11-én az Esztergom-belvárosi plébániatemplomba viszik tovább a felvidéki zarándokok a Feltámadási jelvényt, hogy átadják anyaországi testvéreiknek.
 

 

Fotók

Dunaszerdahely

Szímő

   

Kolon, Csitár, Pográny, Nyitragerencsér

Fotók: zoboralja.sk

Zselíz

    

Felsőtúr

Garamkövesd

 

Nagyobb felbontású fényképeket kérje a pazmaneum-kukac-stonline.sk címen.