Ugrás a tartalomra

Folytatódik a magyar nyelvű teológiai Szabadegyetem Pozsonyban

image

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola vendégelőadói által tartott tanulmányi napokra a pozsonyi székhelyű Nagyszombati Egyetem Teológiai Karának épületébe, vagyis az Aloisianum nagytermébe (a pozsonyi jezsuita templom mellett), ahol 2022. október 22-én délelőtt 9-kor kezdődik az új akadémiai év első képzési napja. Az előadások 9-12, majd pedig délután 13-16 óra között lesznek.

Az érdeklődők jegyzetfüzetet és íróeszközt hozzanak magukkal. A beiratkozási lap kitöltésére és a jelképes tandíj befizetésére (még pontosítás alatt áll) az októberi tanulmányi nap kezdetén lesz lehetőség. A következő alkalmakra 2022. december 3-án, illetve 2023. február 18-án kerül sor.

A Szabadegyetem előadásai javasoltak fiataloknak, középkorúaknak és időseknek egyaránt, szülők, nagyszülők, keresztszülők, pedagógusok és minden jószándékú érdeklődő saját vallási ismereteinek elmélyítése mellett mások hittani, egyháztörténelmi és filozófiai kérdéseinek megválaszolásához, esetleg a nevelési munkához is segítségre lel. Kérjük, hogy a felnőttképzés jó alkalmaként ajánlott lehetőségre szíveskedjenek ismerőseik figyelmét is felhívni.