Ugrás a tartalomra

Gyászhír: Elhunyt Koller Gyula atya

image

Mons. Koller Gyula pápai prelátus úr életének 95., papságának 69. évében 2015. november 26-án az örökkévalóságba költözött.

Temetése december 2-án szerdán 13.00 órakor lesz Pozsonypüspökin.

Koller Gyula atya 1921. április 1-jén született Pozsonypüspökin. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban, Komáromban és Esztergomban végezte. Az esztergomi, majd a pozsonyi hittudományi főiskolán tanult. 1946-ban szentelték pappá. 1946 és 1950 között segédlelkész, 1950 és 2000 között egyebek közt Somorja, Vajka, Boldogfa, Pozsonypüspöki plébánosa.

A Glória magyar egyházi könyvkiadó egyik alapítója, 1990–2000 között a Remény című katolikus hetilap főszerkesztője. Az 1948–1949-ben magyarságmentő ténykedése miatt több hónapot vizsgálati fogságban töltött. Vallásos tárgyú cikkeket, imakönyveket, hittankönyveket is publikált. 2001-ben a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettjével, 2007-ben Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki.

Gyula atya Társulásunk alapító atyái közé is tartozott.

Nyugodjék békében!

parte_Koller_Gyula_AA