Korcsogh Imre atya a XX. jubileumi Imanapon vállára vette a nehéz keresztet
Imre atya, milyen volt a családi környezet, ahonnan kiindult a hivatás útjára és hogyan történt hivatásának elfogadása, majd annak megvalósulása, tanulmányai?
1925. október 17-én születtem Ipolynyéken. Vallásos családból származom. Szüleim rendszeres templombajárók voltak, engem nem kellett küldeni a szentmisére. Magától értetődött, hogy a család együtt ment a templomba és vallásosan él. 4-en voltunk testvérek, egyikünk még kis korban meghalt. Alapiskolai tanulmányaimat Ipolynyéken végeztem, a gimnáziumot Ipolyságon kezdtem. A háború közbeszólt és befolyásolta valamennyiünk sorsát. Magyarországhoz való csatolásunk után a káplánok is az anyaországból jöttek, s ők foglalkoztak velünk, mint leventékkel. Mikor már a háború közeledett, az volt a terv, hogy kiképeznek és a háborúba visznek. Mikor aztán a németek elfoglalták Ipolyságot, a gimnáziumból is el kellett mennünk a szélrózsa minden irányába. Megszőnt az iskola, a németek lövészárkot vittek bennünket ásni. 1944 decemberében bejöttek az oroszok is Ipolynyékre és munkára kényszerítettek bennünket.
Olyan időszak következett, amikor nem volt szabad magyarul beszélni, a templomban is szlovákul ment a liturgia, még énekelni sem lehetett magyarul. Később enyhült a helyzet, a szlovák káplán is tanulni kezdett magyarul, mi is kezdtünk magyarul énekelni. 1950-ben újra megnyílt a magyar gimnázium, jelentkezhettünk, két évet kellett még elvégeznünk. 1952-ben érettségizhettem le. Ezután kellett dönteni a hivatás ügyében. Többen is érdeklődtünk az osztályból a papi hivatás iránt, akik már ministráltunk és régóta erősítettük magunkban a papi hivatást. Az időközben újra megnyílt pozsonyi szeminárium vonzott bennünket, el is mentünk a felvételire. Lazík Ambrus püspök úr, aki szépen tudott magyarul, fogadott minket és közölte, hogy szívesen vár minket a szemináriumba. Én még 1 évet vártam, gondolkodtam és 1 évvel később léptem be. Akkor elég sok magyar ajkú kispap tanult ott, mintegy 15-en. Erős magyar közösség volt ott, minden szerdán magyar szentmisénk is volt. Lelki vezetőnk Fronc tanár úr, aki a latint tanította, kifogástalanul beszélt magyarul. Öt évet töltöttem a szemináriumban, a szentelés 1957. június 23-án volt a pozsonyi dómban, Lazík Ambrus püspök úr szentelt fel.
Hol kezdte papi mőködését?
Első kápláni helyem Tardoskedd volt, egy színmagyar és katolikus nagyközség, itt 1 évet töltöttem. Itt szlovák misét is kellett végeznem, mivel az áttelepítések miatt szlovák családok is beköltöztek a községbe. 1 év után áthelyeztek Gútára. Gútán ketten voltunk káplánok. Ott voltam több mint 10 évig, időközben 6 plébános váltotta egymást. 32 filiája volt Gútának, nagy körzet. Biciklivel közlekedtem Nagyszigetre, ahol miséztem is, később már motorbiciklivel közlekedtem. Iskolákba is kijártam, minden nap máshová kellett mennem hittant tanítani.
A hosszú kápláni szolgálat letelte után mikor kapott plébánosi feladatot?
Egy bérmálás alkalmával a püspök atya megkérdezte tőlem, akarok-e plébániára menni. Én rábíztam a döntést, így 1968-ban névnapomra megkaptam a kinevezést jelenlegi helyemre, Dercsikára. Akkoriban az ún. „bajuszos püspök” (egyházügyi titkár) döntött mindenről, aki nem akart elengedni. Hiába helyezett a püspök, ő nem járult hozzá. Eljöttem „saját szakállamra” karácsony előtt, és a karácsonyi ünnepeket már Dercsikán végeztem. El kellett foglalnom a helyemet, mert dercsikai elődömet már elhelyezték.
Milyen volt az egyházközség állapota, amikor átvette?
A plébánia romos épület volt, csak egy szoba volt lakható. Hosszas utánjárással sikerült összeszedni az anyagot az építkezéshez a község segítségével. A munkálatokban a helybeliek is besegítettek. A templom is renoválásra szorult, nem ment könnyen, mindenre engedélyt kellett kérni. 1997-ben újabb felújítás történt külsőleg és belsőleg is. A sekrestye fölé a jubileumi évben közösségi termet is készíttettünk, amely alkalmat nyújt papi győlések lebonyolítására vagy a hivő közösség tagjainak találkozására is.
Hogyan vészelte át az ateista rendszer üldözését?
A titkosszolgálat emberei gyakran járták a plébániákat, próbálták beszervezni a papokat ügynököknek. Engem is sokszor kerestek, de szerencsére abban az időben már a plébánia építésével foglalkoztam, így nem nagyon találtak otthon. Egy alkalommal itthon találtak, egyikük már ittasabb állapotban rámszegezte a pisztolyát. Végül a másiknak sikerült észhez térítenie, így megmenekültem. A hitoktatást is megpróbálták ellehetetleníteni, ám Dercsikán az ellenpropaganda ellenére is szinte mindenki járt hittanra.
Hosszú éveket töltött a Csallóközben. Hogyan látja az itteni mentalitást, a lelki igényeket, a pasztoráció lehetőségeit? Mit szeretne még megvalósítani?
A környező falvakban, de távolabbi helyeken is helyettesítettem. Két évig csatolták hozzám Bakát, 5 évre Egyházkarcsát. Ezenkívül helyettesítettem huzamosabb ideig Egyházgellén, Albáron és Nagymegyeren is. Dercsika színmagyar és katolikus kisközség, mintegy 500 lakossal. A templombajárás csallóközi viszonylatban átlagosnak mondható. Sajnos, az ifjúság nem nagyon kapcsolódik be az egyházközség életébe, az evilági elfoglaltságok jobban vonzzák őket. Kevés azonban az aktív, az egyházért tenni kész keresztény a felnőttek között is. Persze, mindig akadnak azért áldozatos lelkek, akikre lehet számítania a plébánosnak. Szeretném, ha –Isten kegyelméből- továbbra is tudnám szolgálni az Egyházat és az itteni magyarságot, és megmutani a helyes utat sok, a mai korban eltévelyedett embernek.
A Pázmány Péter Alapítványban is tevékenykedik, a papnevelés ügyét is szívén viseli. Mit üzenne a hivatásra készülő ifjaknak?
Jelen voltam a Pázmány Péter Alapítvány megalakításánál, amely a felvidéki magyar kispapok anyanyelven való tanulásának elősegítését tőzte ki célul. A Pázmány Péter Alapítvány ma ösztöndíjat biztosít a felvidéki magyar kispapoknak, hogy Budapesten a Központi Szeminárium növendékeiként tanulhassák a teológiát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Fontosnak tartom a papi hivatások támogatását. A papi hivatás a családban születik meg. Ezért, amikor papi hivatásokért imádkozunk, keresztény családokért is kell könyörögnünk. Arra biztatom a papi hivatásra készülő ifjakat, ne hátráljanak meg a nehézségektől, s akkor az Úr erőt ad nekik, hogy hőségesek maradhassanak hozzá minden megpróbáltatás közepette is.
Az inerjú 2008-ban készült!
Pázmaneum-mt
Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról:
