Ugrás a tartalomra

II. Felvidéki Imakilenced 4. állomása

Szent Imre ünnepén közösen imádkoztak a hívek magyar nemzetünkért

 

 

Szent Imre herceg ünnepén, november 5-én a csallóközi Nagymegyeren folytatódott az Imakilenced, amelyet augusztusban indítottak a Felvidéken a magyar nemzet lelki megújulásáért.

A csallóközi kisvárosban gyűltek össze a hívek Nagykérről, Dunaszerdahelyről, Szentpéterről, Komáromból és a környező falvakból, hogy együtt imádkozzanak magyar papi hivatásokért és a magyar családokért.

A rózsafüzér imádság után került bemutatásra a nemrégiben kiadott új magyar nyelvű imakönyv, a MIATYÁNK, amelyhez Orosch János, poszony-nagyszombati segédpüspök írt ajánlást. ThDr. Karaffa János az imakönyv egyik szerkesztője szólt a MIATYÁNK történetéről és az imakönyv szerkezeti felépítéséről. Örvendetes tény – mondotta -, hogy a nagyszombati Szent Adalbert Társulat hosszú idő után újra megjelentette a felvidéki magyar katolikusok kedvelt imakönyvét.

Az imakönyv bemutatása után Sárközi János, a Szüllő Géza Polgári Társulás alelnöke tartott történelmi előadást II. Rákóczi Ferencről, a Nagyságos Fejedelemről. Történelmi visszatekintéséből megtudhattuk, hogy ki is volt valójában az 1703-1711-es szabadságharc vezéralakja, és hogy miért választotta a száműzetést, a bujdosást a megalkuvás helyett.

Az előadó kitért az évfordulók fontosságára is. II. Rákóczi Ferenc hamvait 100 évvel ezelőtt, 1906-ban hozták haza Törökországból és helyezték el a kassai Szent Erzsébet dómban. 68 évvel ezelőtt lépték át a Felvidéket felszabadító honvédek a Dunát a medvei hídon. Végezetül elimádkozta a Fejedelem imáját, mellyel egykor II. Rákóczi Ferenc könyörgött a magyar nemzetért a Teremtőhöz.

Az ünnepi szentmisét Mons. Orosch János püspök mutatta be 14 oltártestvérével együtt. A szentmise elején Bíróczi István kerületi esperes-plébános üdvözölte a püspök atyát, paptestvéreit és a zarándokokat.

A püspök atya szentbeszédében a papi hivatás fontosságát emelte ki. A pap szerepét és a hívek közösségét meghatározónak nevezte az egyházközség életében. Elmondta, hogy papjaink nagy teher alatt dolgoznak, hiszen magyar plébániáink közül sok üres. Egy papnak sokszor 5-6 egyházközséget is el kell látnia, ezért ritkábban jut ideje a hívekkel való találkozásra. Ezért is örömtelinek nevezte, hogy az imatalálkozók keretében összegyűlnek a papok és zarándokok, hogy a szentmiseáldozatban az Urat dicsőítsék, míg a liturgia végeztével tudnak beszélgetni, és megismerik egymást a különböző egyházközségek hívei is.

A szentmise végén Kiss Róbert dunaszerdahelyi iskolaesperes meghívta a templomot megtöltő híveket az Imakilenced következő állomására, Csallóközkürtre.

A pápai és a magyar himnusz eléneklése után a püspök atya kivonulásakor könyvajándékot osztott a gyerekeknek, majd a nagymegyeri hívek szeretetlakomán látták vendégül a lelkiatyákat és a zarándoktestvéreket.

 

 

Karaffa Attila/Pázmaneum