Ugrás a tartalomra

Ima a békéért és a nemzetek közti megbékélésért

image

A Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia imára való felhívása a békéért és a megbékélésért

Az utóbbi hetekben az erőszak növekedésének tanúi vagyunk a világ több országában, leginkább Ukrajnában, Irakban és a Szentföldön. Különösen is érint bennünket a keresztények üldözése, kik erőszaknak, öldöklésnek vannak kitéve és kénytelenek elhagyni otthonaikat. Ezekből az okokból kifolyólag sürgős kéréssel fordulunk minden hívőhöz és jóakaratú emberhez, hogy imádkozzunk a békéért a világban és a nemzetek közti megbékélésért.

Ezért imahetet hirdetünk meg a békéért és a megbékélésért 2014. augusztus 15 – 22. közt. Közös imára hívjuk a világban való békéért a plébániákat, közösségeket és egyéneket.

Ugyanilyen sürgetően fordulunk a Szlovák Köztársaság alkotmányos képviselőihez, hogy ne lankadjanak erőfeszítéseikban és minden erővel segítsék elő a vilagban zajló súlyos konfliktusok békés megoldását és aktívan védjék az alapvető emberi jogokat, különösen az iraki keresztények esetében, akiknek népírtással kell szembenézniük.

Kérjük az Irgalmas Istent, hogy Pátrónánknak, a Hétfájdalmú Szűzanyának, a Béke Királynőjének közbenjárására adjon a világnak kiengesztelődést és békét.

Pozsony, 2014. augusztus 13.

Forrás: www.kbs.sk

Forditotta: Pázmaneum

 

Ima a békéért és a nemzetek közti megbékélésért

Mindenható Istenünk,

Atyánknak hívunk Téged, mert hisszük, hogy úgy hajolsz le hozzánk, mint gyermekeidhez.



Tudjuk, hogy azt szeretnéd, hogy a földön békében és a Te szeretetedben éljünk.

Szentlelkedet küldöd nekünk,

hogy erőt adjon a bűn legyőzéséhez és egység megteremtéséhez.

Te a béke ajándékozója vagy, ezért hallgass meg minket kegyesen,

amikor könyörögve kérünk Téged a világban való békéért és kiengesztelődésért:

hogy minden ember megértse,

hogy senkinek sincs joga saját érdekeit erőszakkal és gyűlölettel érvényesíteni,

hogy egyesek önzése miatt ne kelljen menekülniük saját otthonaikból,

hogy a felelősök védjék minden ember szabadságát és emberi méltóságát,

hogy senki ne szenvedjen hite, vagy nemzetisége miatt,

hogy mindörökre hallgassanak el a fegyverek, amelyek ártatlan emberi életeket oltanak ki.

Kérünk Téged, Atyánk a Szentföldért, Irakért, Szíriáért, Ukrajnáért és minden országért,

ahol ember ember ellen, testvér testvér ellen harcol:

győzedelmeskedjen a megbocsátás az irigység és bosszú fölött,

a kiengesztelődés és béke minden konfliktus fölött,

az emberi élet védelme a gazdasági érdekek és a gazdagság káprázata fölött.

Add, hogy a Te Lelked legyőzze az emberi szívek keménységét.

Erre kérünk Téged a Hétfájdalmú Szűzanya, a Béke Királynője közbenjárására

a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által,

aki megnyitotta nekünk az utat az örök Békesség országába.

Ámen.

Imprimatur: Mons. Stanislaus Zvolenský, Archiepiscopus Metropolita Bratislaviensis

Bratislavae, die 13 Augusti 2014, Prot. N. 3528/2014