Ugrás a tartalomra

Imadélután a Garam mentén

Imadélután Zselízen

 

               Február 9-én a zselízi Szent Jakab plébániatemplom adott otthont a soron következő imanapnak. A hideg téli időjárás ellenére nemcsak a környező falvakból,
hanem a Mátyusföldről és a Csallóközből is jöttek lelkipásztorok és hívek, hogy együtt imádkozzunk magyar papi és szerzetesi hivatásokért.
               A lelki program a Világosság Titkai Rózsafüzér elimádkozásával kezdődött. Utána Veronika nővér és Dominika nővér tartott rövid előadást.
Mindketten a magyarországi Isteni Megváltóról nevezett Nővérek Kongregációjának tagjai. Veronika nővér őszinte, könnyes-mosolygós tanúságtétele hivatásáról
és családjáról ráébresített bennünket, hogy az egyházban mindenkinek küldetése van. A hivatás alapja: Jézus rátekint valakire, talán már az anyja méhében, és megkedveli.
Hány magzatot nem engedünk megszületni, holott Jézus már rátekintett? Eljárunk az imanapokra és imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért, de amikor a
z Úr rátekint a családunkra, fiunkra, lányunkra, az már nem tetszik és próbáljuk lebeszélni a bimbózó lelki hivatásra készülőt. Pedig a Szentírásban maga Jézus mondja:
aki elhagyja apját, anyját énértem, százszor annyit kap már itt a földön és az örök életet a mennyben. Tegyünk tanúságot Isten szeretetéről és bölcsességéről.
Szívünkben legyünk magyarok és akkor tanúságot tudunk tenni a hétköznapokban és az ünnepnapokban egyaránt. Így lesz közös jövőnk.
Közös kapcsolatunk évszázadokon keresztül a magyar szentek. Ők égiek és mi földiek egy közös egységet képezünk, akkor nem számít sem a határ sem az ellenségeskedő szítás.
Csak az, hogy egy nagy közösségbe tartozunk.
 
               Dominika nővér, aki már gyermekkorában is a zselízi templomban gitározott és énekelt, Thándor Márk egyik versét hozta el nekünk kicsit átalakítva, zenés formában.

                                                Dicső Nép nézz magadra,                                               bízzál önmagadba´,                                               Járj elől, s ne nézz hátra,                                               légy Isten sátra,                                                                                    Mi befogad, nevel s véd,                                               Isten sátra légy!                                               Ne szíts átkot,                                               bárki bántott.                                               Ne szidd a sorsot,                                               mit Isten reád osztott,                                               ne látszon orcádon bánat, fanyar,                                               légy igaz Magyar!                                               Ó, felvidék, édes haza,                                                Nézz nehéz sorsú fiaidra,                                               Adj nekünk reményt, kitartást.                                               Isten bizalmát.                  A szerzetesnővérek tanúságtétele után Kürthy Tamás zsemléri plébános tartott szentségimádást.  Az ünnepi szentmise főcelebránsa ThDr. Szlávik Antal hidaskürti plébános volt. Vele pedig 21 pap koncelebrált. Szentbeszédében rámutatott arra, hogy nemzetünk a lelki megújulás évében él, s az általunk szervezett imanapok nagyon szépen beillenek ebbe a keretbe. Különböző vélemények vannak arról, hogy mi az elsődleges. Imádkozni papi és szerzetesi hivatásokért vagy jó keresztény családokért? Egyik sem másodlagos. Mindkettőre párhuzamosan kell törekednünk. Meg kell újulnia a papságnak is, hogy példaadásával új fiatalokat tudjon ösztönözni a lelki hivatásokra, és meg kell újulnia a családoknak is, hogy azokból új lelki hivatások jöhessenek ki. Sokat köszönhetünk II. János Pál pápának a keresztény családokért való pasztoráció megmozgatásáért. Ő fedezte fel, hogy az egyháznak többet kell tennie a családokért. Majdnem minden körlevelében megemlékezik a keresztény családokról, a Szűzanya oltalmába ajánlja őket. Külön apostoli buzdítást ír a családoknak a  Familiaris Consorcium-ot, melyben megújítja a katolikus Egyház családteológiáját.                  Ebben a zűrzavaros világban nemcsak papnak nehéz lenni, de nehéz jó és szép keresztény családi életet is élni. Tárgyi központú társadalomban élünk ezt sugallják a minden oldalról ránk özönlő reklámok, hirdetések. Bálványozzuk a középpontba állított tárgyakat, állatokat és közben megfeledkezünk arról, hogy a családnak az élet és szeretet tűzhelyének kell lennie. Társadalmunk egyre fogy, kevesebb gyerek születik, iskoláink konganak az ürességtől. A szülők nem vállalnak gyermeket, mondván: Ilyen körülmények közé? Ebben a világban? Pedig a helyes kérdés az, hogy mire helyezem a hangsúlyt. Mi a fontosabb számomra? A reklámozott tárgyak, luxuscikkek, vagy pedig többre tartom az életet? Egy új ember születése, élete felbecsülhetetlen érték. Azt nem lehet pénzben mérni. A házastársak együttműködhetnek a hatalmas teremtő Istennel, aki az életet adja. A szülők, akik vállalják a gyermeket, igent mondanak az Istennek. Vállalják az életet, úgy, ahogy minket is vállaltak a szüleink. Ránk is kimondták az igent. Mi lett volna, ha nem mondják ki? Ahhoz, hogy a családokból lelki hivatások szülessenek 3 fontos lépés szükséges: 1. amikor a családban igent mondanak az éltre, mert többre tartják mindennél. 2. a házastársak egymásért, a szülők pedig gyermekeikért érezzenek felelősségtudatot. Már nem önmagukért és nem önmaguknak élnek. Nem mindegy, hogy egy gyermek milyen körülmények között növekszik, mit lát a szüleitől, hogyan nevelik, milyen az értékrend a családban. A gyermek a szüleivel együtt tapasztalja meg a szeretetet és az áldozatot, s csak azután fog tudni ő is szeretni és áldozatot hozni. Megvan a remény arra, hogy igent tud mondani Isten hívó szavára, mert a lelki hivatás is áldozat. De ha ezt nem tanulta meg szüleitől, mert nem látta, akkor egész életében boldogtalan lesz. Senki nem tudja azt adni, amije nincs. A gyermek szülein és testvérein keresztül találkozik az isteni szeretettel. Isten szeretetét egyikünk sem érdemli meg, Ő mégis szeret minket. 3. amikor gyermekünk, unokánk jelzi, hogy az Úr megszólította és hívja őt, mit mondunk neki? Oda kell figyelni azokra a jelekre, amik az Istentől jönnek és a gyermek ezt jelzi. Nekünk segíteni kell megvalósítani az Isten akaratát, akár családi hivatásra, akár lelki hivatásra szólítja őt az Úr. Mert csak akkor lesz boldog, ha az Isten akaratát teljesíti.                  A lelki megújulás évében kérjük az Urat, hogy ne feledkezzen meg népünkről, küldjön munkásokat aratásába. Kérjük a Szent Családot is, hogy segítsenek családjainknak, hogy szép keresztény, egymásért élő, boldog házasságban éljenek. A családi élet a szeretet, az áldozat, az egymásért élés és az élet védelmének tűzhelye legyen. Ha ez meg lesz, nem kell félteni népünket. Ez a nép meg tud újulni és ennek a népnek, melynek gyönyörű történelme, szép jelene van lesz majd boldog jövője ezen a földön, és bízunk benne, hogy elnyerjük az örök boldogságot is a mennyben. Tedd családjainkat a reménység alapjává! Hogy növekvő gyermekeink, unokáink látványa minden szívben tiszta örömöt keltsen, minden új élet hálával töltsön el minket irántad!                  Az ünnepi szentmise végén egyházközségünk lelkipásztora Galgóczi Rudolf, köszönetet mondott oltártestvéreinek és az egybegyűlt híveknek, hogy együtt imádkoztunk és dicsőítettük az Urat.

Az imadélutánról új erővel, reménnyel és lelkiekben gazdagodva térhettünk haza otthonainkba.

 

A képekre kattintva nagyobb felbontásban nyílnak meg!