Ugrás a tartalomra

Imára kulcsolt kezek kérték a magyar püspököt a Felvidéken

image

A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében, május 14-én került sor a XXXIV. Komáromi Imanapra. A magyarországi pápalátogatás miatt a megszokott Jó pásztor vasárnapja helyett, Húsvét 6. vasárnapján tartották meg a Szent András Bazilikában. Az Imanap résztvevői magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak. A főpapi szentmisét ezúttal Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be a szép számban megjelent oltártestvéreivel.

 

Az áhítat engesztelő szentségimádással kezdődött, majd – a zuhogó eső miatt szintén a bazilikában - keresztúti ájtatossággal folytatódott, Farkas Zsolt atyával a Jópásztor Alapítvány elnökével és Andruskó Gyula nagykéri lelkiatyával. A Jópásztor Imanap keresztjét felváltva vitték lelkiatyák, világi hívek és fiatalok.

A Nóna - délutáni imaóra elimádkozása után, Balogh Zoltán egyetemi tanár elmélkedett a 100 éve született Lénár Károly pápai káplánról, ismertetve az érdemeit. Szólt a kommunista rendszerben a helytálló atya 12 évet töltött börtönéveiről, további 7 évig pedig üveggyárban kellett dolgoznia, ám a megpróbáltatásai ellenére sem tudták őt megtörni, hogy besúgóvá váljon. Bátran kiállt a kereszténységért és a magyarságáért, s tevékenységével az egész felvidéki magyarságot szolgálta.

Karaffa Attila, a Pázmaneum elnöke a bazilikát megtöltő hívekhez szóló beszédében az Imanap jelentőségéről, a magyar nép Mária szeretetéről és a mindenkori ima fontosságáról szólt, valamint a felvidéki közéleti szereplőknek elismételte Lénár Károly atya üzenetét: „A keresztet pedig mindig a bátor papok tartották. Most is ilyen bátor papokra van szükség, akik össze tudnak fogni. A fő helyen ülőknek, a vezetőknek, legyenek azok egyházi vagy világi vezetők, egyet kellene tudatosítaniuk: aki első akar lenni, az kösse fel a kendőt, és szolgáljon. Hiszen Jézus sem azért jött közénk, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon.”

A püspök atyát, a megjelent lelkiatyákat, zarándokokat és közéleti szereplőket Kiss Róbert kanonok, püspöki helynök köszöntötte. A szentmise szónoka, örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Felvidéken a dolgok még valahogy jobban rendben vannak, a szívek tisztábbak, a kapcsolatok őszintébbek, mint másutt. „Itt a hívő és nemzeti összetartozás tudatát jobban őrzik magukban és egymásban“. Külön üdvözölte a „reménység zarándokait“, akik részt vettek Ferenc pápa két héttel ezelőtti budapesti látogatásán. Végül „szívbeli imádságra, reményben élt életre, türelemre, kitartásra sarkallta a jelenlevőket. Isteni segítséget kért ahhoz, hogy legyen elég erőnk folytatni az utunkat, a Komáromi Imanapokat, mert „a Duna, az államhatárok, a nyelvi nehézségek – mindez nagyon kevés ahhoz, hogy szét tudjon választani minket...“.

A felvidéki magyar katolikusok legnagyobb imatalálkozója végén Farkas Zsolt atya mondott köszönetet mindenkinek, elsősorban a püspök atyának, hogy elfogadta a felkérést, valamint paptestvéreinek, hogy a vasárnapi szolgálatuk ellenére eljöttek kérni a Teremtés Urát és közösen imádkozni a nemes célért. Ugyancsak köszönetet mondott a Marianum egyházi iskolaközpont igazgatójának, diákjainak, a cserkészeknek, lovagoknak, kispapoknak és mindazoknak, akik szebbé és méltóságteljesebbé tették az imatalálkozót.

A Pápai- és a Magyar Himnusz eléneklése után a hívek ingyenesen hazavihették a Jópásztor Hírlevél aktuális számát, illetve minden zarándok emléklapot is kapott és a plébánián a Mária Légió, valamint a rózsafüzértársulat tagjai agapéval kedveskedtek a zarándokoknak. A főszervezők a résztvevőket arra is megkérték, hogy imádkozzanak Kovalcsik Cirill atyáért, akire nagy szükségük van az érsekújvári magyar híveknek.

 

Egyetemes könyörgések a XXXIV. Komáromi Imanapon

 

Pap: Imádkozzunk, testvéreim, Krisztus Urunkhoz, a Jó Pásztorhoz, hogy küldjön buzgó lelkipásztorokat nyája vezetésére!

 

  1. Áldd meg, Urunk, Szentatyánkat, főpásztorainkat és papjainkat, hogy a Jó Pásztor áldozatosságával, Lénár Károly példája szerint hűségben és engedelmességben szolgálják a rájuk bízott lelkeket!
  2. Teremtő Atyánk, az aratnivaló sok, a munkás kevés. Add, hogy a felvidéki magyar fiatalok meghallják hívásodat és alázatos szívvel szolgáljanak Téged és hívő nyájadat!
  3. A Szentlélek buzdítsa a magyar édesapákat és édesanyákat, hogy gyermekükből papot vagy szerzetest neveljenek és nemzetünk szolgálatában tevékenykedjenek!
  4. Urunk, Istenünk! Segítsd a magyar népünket, hogy a nemzetek nagy családjában mindenkor példaadóan mutassák fel a keresztény értékeket és Szent István király példája nyomán védjük és építsük Mária országát.
  5. Adj Egyházadnak Isten szolgája, Esterházy János példája szerint élő, készséges lelkű híveket, világi vezetőket, hogy hívő katolikus magyarként tanúságot tegyenek Rólad a világban és kiálljanak a keresztény értékek mellett!
  6. Ne engedd, hogy nyájad pásztorok nélkül maradjon, adj keresztény magyar közösségünknek magyar papokat, szerzeteseket és magyar főpásztort, akik biztosítják számunkra örök igazságaid magyar nyelven történő hirdetését!
  7. Urunk, Te Máriát a mennyország királynőjévé koronáztad és első szent királyunk is édesanyádnak ajánlotta fel a magyarok országát. Ékesítsd fel dicsőséged koronájával minden elhunyt lelkiatyát, akik életüket szent szolgálatodra szentelték, hogy a Szűzanyával együtt örvendezhessenek országodban.
  8. Krisztus Urunk! Könyörgünk, hallgassanak el a fegyverek, érjen véget a háború, hogy ne győzedelmeskedjen a halál! Könyörögve kérünk, hogy a szeretet váltsa fel a gyűlöletet és ismét béke uralkodjon a nemzetek szívében.

 

Pap: Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

 

 

 

Pázmaneum Press és Ma7

Fotók: Uher Hajnalka