Ipolynyéken is szólt a harang

2006. június 4-én 17.30 órakor bús harangszó járta be Ipolynyék utcáit és tereit a települést ölelő hegyek erdeit és mezőit. Esőfelhők siratták az Országot és Népét s a szív fájdalmától véres könnycseppeket összegyűjtő patak sós vizét az Ipoly lassan folyó zavaros hullámai vitték a széles Dunába. Abban összegyűlve sokmillió könnycseppel, mint fájdalmas áradat mosta végig a nagy folyó partjait.
 

86 esztendeje úszik a Duna hullámaival Mária Országának Trianonban megcsonkított testrészeiben élő több millió magyar bús panasza. A mai Budapest, az ország és a nemzet szíve azonban hallgat. Nem hallani és nem érezni a lüktetést, amely erőt adna a feltámadást váró millióknak. Idegen a vér, ami ezt a szívet táplálja. Nem anyai szív az, amely nem hallja gyermekei panaszát és nem gyógyítja sebeit, nem állítja talpra elesett fiait. Nem visszhangozták az anyai szív dobbanását a Kárpátok ritkuló erdei, melynek fáiból ma már több koporsó készül, mint bölcső és melyeknek évszázados fái egyre kevesebb magyar otthon meleget adó tüzét táplálják.
Árván emlékezett az ipolynyéki templomkertben a Szüllő Géza Polgári Társulás által 2004. júniusában állított kereszt köré gyülekezett tömeg. Árván, de nem reménytelenül, mert az elhagyatásban a hit, a testvéri szeretet, az egységes és erős öntudat tovább táplálja a remény tüzét. A kereszt is a bizakodás jelképe. A kereszt az, amely maga köré gyűjti gyermekeit, amely mindenkor felemeli az elesetteket, és amely nélkül nincs feltámadás. A harang szava a sötét felhők között utat tört a magyar fohásznak s a nap sugaraiban fürdött az Istenbe és a magyar feltámadásba vetett hit erősítésére állított kereszt.
Majd, ha minden magyar településen és minden magyar szívben ott lesz Trianon fájdalmának emléke és keresztje, majd ha minden harang egyszerre szól a Kárpátok alatt, akkor oszlik el végleg Szent István vetése fölött a sötétség s az igazság napfényében újra zöldelni kezd. Akkor már nem táplálja többé sós könnycsepp folyóinkat, akkor a Kárpátok fáiból készített bölcsőkben szebb jövőről álmodhat minden magyar gyermek.
 

Fehér Csaba