Ugrás a tartalomra

Ismét fellobant a Magyar Szolidaritás Tüze Dunaszerdahelyen

Ismét fellobant a Magyar Szolidaritás Tüze Dunaszerdahelyen

Immár második alkalommal csatlakoztunk a Magyar Szolidaitás Tüze elnevezéső összmagyar kezdeményezéséhez a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felhívására. Augusztus 20-án Szent István királyunk ünnepén a Városi Sport- és Szabadidőpark területén található Trianon emlékmőnél zajlott a rendezvény.
Pontosan este 21 órakor fellobantak a Magyar Szolidaritás Tüzének lángjai Dunaszerdahelyen is. A megjelenteket Karaffa Attila, a Pázmaneum titkára üdvözölte és röviden ismertette a lánggyújtás történetét. Ezután a Felvidéki Barantaszövetség közremőködésével begyújtották a tábortüzet. A Pázmaneum titkára a szolidaritás kapcsán bejelentette, hogy az árvízkárosultak részére győjtést hirdetnek hamarosan. A jelenlevők magyar népdalokat énekeltek és végül nemzeti imádságunk a Magyar Himnusz eléneklésével ért véget a rendezvény.

A Pázmaneum Társulás ezúton mond köszönetet Bugár Györgynek, aki a tábortőzhöz szükséges fát biztosította. Terveink szerint minden évben más és más dunaszerdahelyi polgárt kérünk fel, hogy a Magyar Szolidaritás Tüzéhez való tüzifát beteremtse. Az első évben Pázmány Zsoltnak köszönjük a fa biztosítását.

A rendezvényről készült fényképek a következő linken elérhetőek: Fotóalbum
Pázmaneum