Ugrás a tartalomra

KIK-Családtábor

KIK-Családtábor Planinkán

Augusztus 4. és 8. között került megrendezezésre a hagyományos KIK családtábor Planinkán , melyet idén a dunaszerdahelyi családközösség szervezte meg.

Gazdag program várta a táborozókat az egykori vadászkastély területén. A családtábor témája a „közösség”  s  annak építése volt. A keresztény életforma alapvetően közösségi. A program ennek szellemében zajlott. Az előadásokat Kovács Attila nógrádmegyeri atya tartotta, valamint a közösségépítő programokat őurás Márk atya a fiatalok bevonásával építette fel. Az esti összefoglaló beszélgetéseket Zsidó János féli esperes-plébános vezette. A kiscsoportos beszélgetések napközben alkalmasak voltak a tábor szellemi és lelki témájának feldolgozására. Az előadások alatt a gyermekekkel harminc önkéntes fiatal foglalkozott. Többek közt babazene, kézmővesfoglalkozás, bújócska, méta, számháború, sárkányfarok és batikolás várta a 75 gyermeket.  Minden nap szentmisén vehetett részt a mintegy 170 résztvevő. A táborba rövid időre ellátogatott Maga és Chrvala atya is. A csendsátorban elcsendesedésre és a napi evangélium elmélkedésére volt lehetőség. Tábortüz, túra és esti mese szinesítette a programot. A szombat esti táncházon a talpalávalót a Gyeplős Zenekar húzta. A vasárnapi ünnepi szentmisét Orosch János nagyszombati segédpüspök celebrálta.

Ez a tábor is hozzájárult, hogy élő közösségek alakuljanak környezetünkben.

Farkas Gábor