Ugrás a tartalomra

A kitelepítésért még mindig nem kértek bocsánatot

image

A Magyar Országgyűlés határozata alapján április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja. Az előző évekhez hasonlóan megemlékezést tartottak a dunaszerdahelyi vásártéren található emlékműnél a Pázmaneum Polgári Társulás szervezésében.

Az egybegyűlteket Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere köszöntötte, történelmi visszatekintést pedig Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke tartott.

 

Kitelepítettek emléknapja Dunaszerdahely 2023

Fotó: Czibula Csaba

Ma a kitelepített magyarok emléknapján Felvidék szerte több településen is megemlékezünk azokról a családokról, akiket magyar nemzetiségük miatt deportáltak. A Csallóköz szívében megrendezett emlékünnepségen a Közös Igazgatású Szakközépiskola, a Szabó Gyula 21 és a Rákóczi Szövetség középiskolai helyi szervezetének diákjai, valamint a Szabó Gyula Alapiskola tanulói léptek fel.

Kitelepítettek emléknapja Dunaszerdahely 2023

Fotó:  Czibula Csaba

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere beszédében elmondta, hogy 1947. április 12-én indult útnak az első olyan vasúti szerelvény, amely az akkori Csehszlovákiából szállította Magyarországra a vagyonuktól és állampolgárságuktól megfosztott magyarokat.

Kitelepítettek emléknapja Dunaszerdahely 2023

Fotó:  Czibula Csaba

Hangsúlyozta, hogy ez év márciusában Gyimesi György, parlamenti képviselő ismét megpróbálta elérni, hogy a parlament vegye fel Szlovákia hivatalos emléknapjai közé április 12-ét, mint az igazságtalanul kitelepítettek és elhurcoltak emléknapját. A parlamenti vita után a törvényhozás úgy határozott, hogy a benyújtott javaslatot meg sem tárgyalja. Akkor a szlovák parlamenti képviselők különös nyilatkozatokat hallattak.

Elhangzott egy olyan indok is, hogy ha a döntéssel sújtottak a kitelepítések során nem hunytak el, akkor ez nem olyan súlyú, hogy emléknapot érdemelne - mondta.

Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere, illetve a Pázmaneum Polgári Társulás elnöke szerint fontos, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, mert nekünk felvidéki magyaroknak is szükséges az, hogy a történelmünket megismerjük, illetve átadjuk a jövő nemzedékének, hiszen nagyon kevesen tudják, mi is történt ebben az időben.

Kitelepítettek emléknapja Dunaszerdahely 2023

Fotó:  Czibula Csaba

Ezért is örült annak, hogy egy napló került a birtokába, amelyben egy sikabonyi lakos jegyzetei olvashatók, és amelynek köszönhetően betekintést kaphatunk abba, hogy pontosan mi is történt a kitelepítések napján. E naplóból az is kiderül, hogy ahogy befordultak a katonai teherautók, hogy elszállítsák a kitelepítendő családokat, többekben az öngyilkosság gondolata is felmerült, hiszen mindent itt kellett hagyniuk.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke beszédében felidézte a kitelepítés borzalmait. Hangsúlyozta, hogy ezek a fiatal és idős emberek vétlenül felkerültek egy listára, és számkivetetté váltak a szülőföldjükön.

Azokra a szerencsétlen magyarokra emlékezünk, akiket a 20. század sötét időszakában arra kényszerítettek, hogy elhagyják őseiktől jogosan örökölt földjüket, otthonukat, hogy feladják korábbi életüket - mondta.

Csáky Csongor stábunknak azt is elmondta, hogy bár a Felvidéken élő magyarokat érintette a kitelepítés, ez mégis egy összmagyar története a 20. századnak, hiszen a Kárpát-medencében egy egységes magyar nemzet él.

Az alábbi videókban megtekinthetik Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnökének és Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármesterének ünnepi beszédét:

Kitelepítettek emléknapja Dunaszerdahely 2023