Ugrás a tartalomra

Komáromi Keresztény-zsidó Konferencia: A rasszizmus és antiszemitizmuselleni küzdelemrõl

Komáromi Keresztény-zsidó Konferencia: A rasszizmus és antiszemitizmus elleni küzdelemről
2009. 11. 11.

Boldog Salkaházi Sára kassai születéső szociális nővér emlékére emlékkonferenciát szervezett a Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) november 9-én a felvidéki Komáromban a keresztény - zsidó párbeszéd jegyében. A rendezvény a XVIII. Harmonia Sacra Danubiana Egyházzenei és egyházmővészeti fesztiválhoz kapcsolódott.


A Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában megtartott nemzetközi konferencián a megjelenteket Stubendek László, a Harmonia Sacra Danubiana Egyházzenei és egyházmővészeti fesztivál főszervezője, Komárom város önkormányzati képviselője üdvözölte , majd bemutatta a konferencia előadóit.

Elsőként ThDr. Karaffa János, a Sapientia Hittudományi Főiskola Szentírástudományi Tanszékének adjunktusa, a Pázmaneum Társulás elnöke kezdte meg az előadássorozatot. Előadásának címe: „Salkaházi Sára, embermentő az embertelenségben” volt. Az előadó először bemutatta a Sára testvér életrajzát, majd felvázolta a felvidéki magyar születéső apáca szociális tevékenységét és munkásságának legfontosabb állomásait. Kiemelte, hogy Boldog Salkaházi Sára szóban és tettben is sokat tett a szegényekért, amelyeket gazdag életpéldája is alátámaszt. Újságcikkeiben katolikus programot hirdetett meg és az akkori Csehszlovákia területén számos előadást tartott magyar nyelven. Az előadó leszögezte, hogy az üldöztetés ma is jelen van a világban - csak más formában. Végezetül további vértanúkról is szólt, akik a világháború idején sokat tettek más vallású honfitársaik megsegítéséért. Élen járt a zsidók mentésében gróf Esterházy János, akit mindkét diktatúra üldözött és végül a mirovi várbörtönben fogolyként kellett meghalnia. Szó volt Slachta Margitról is, akinek érdemei közé sorolják, hogy a Tiso-féle fasiszta bábállam idején a szlovák püspökök a Szentatya utasítására emelték fel szavukat a zsidóüldözés és a deportálása ellen. Mindez Slachta Margitnak köszönhető, aki egy pápai audiencia során számolt be a Szentatyának a szlovákiai helyzetről.

A második előadó Mag.  Markus Himmelbauer, a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) ausztriai koordinátora volt, aki az ún. Berlini tézisekről szólt. A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács nemzetközi konferenciáján és éves nagygyőlésén 2009 novemberében a jelenlevők ún. tizenkét pontban foglalták össze a keresztény közösségek és a zsidó közösségek közti párbeszéd alapjait.  A világ keresztény közösségei mellett a zsidókhoz is szólnak a Berlini tézisek. Az irat emléket állít a seelisbergi találkozónak, amely a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács megalakulásának évfordulóját is jelöli. Felhívja a figyelmet a seelisbergi tíz pont megújításának szükségességére, összhangban azokkal a fejleményekkel, amelyek az 1947-es történelmi jelentőségő dokumentum megszületése óta eltelt időszak vallások közti párbeszédében bekövetkezett előrehaladást jelzik. Az új felhívás tizenkét pontban foglalja össze a célkitőzéseket, keresztényeket és zsidókat egyaránt megszólítva, szorgalmazva a keresztény és zsidó közösségek együttmőködését. A dokumentum részletesen kifejti az egyes közösségek számára előírt feladatokat, majd egy rövid áttekintést ad a keresztény-zsidó kapcsolat alakulásáról, amely a jelen kezdeményezést ösztönözte, valamint annak értelmezési keretét adta.

A két előadást követő vita és a szünet után került sor ThDr. Fodor György PhD., a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora és Hittudományi Karának biblikus professzora: Erőszak és háború, vallási tolerancia és türelmetlenség az Ószövetségben címő előadására. A felvidéki katolikus lelkiatyák és hallgatóság előtt már jól ismert Fodor professzor neve, hiszen számos konferencián adott már elő és mindig nagy örömmel érkezik felvidéki testvérei közé.

Előadása első részében a szakrális királyságról és a „kerem” fogalmáról szólt, megmagyarázva azt a hallgatóságnak, valamint kiemelve azt a nézetét, hogy az izraeliták nem minden esetben voltak olyan erőszakosak, ahogy az az Ószövetségben megtalálható, hiszen a különböző szomszédos népek történetéből átvett elemek sokszor megjelennek a Biblia történeteiben. Azt is leszögezte a professzor, hogy Isten sohasem kívánta a vérengzést, az emberáldozatot! A harcias királyeszméről szólt a továbbiakban, amely azt várakozást fejezte ki, hogy a pogány népeket is uralma alá hajtja majd Izrael, mint ékköve. Ugyanakkor figyelmeztette a hallgatóságot arra is, hogy ugyanannyi megbékélésre irányuló szöveg is található a Bibliában, mint harcias jellegő. A harcos királyeszmét hamarosan felváltja a Messiás király képe, aki kiterjeszti majd Izrael nagyságát, de nem erőszakkal. Megjelenik egy erőszakmentes király képe, amely a keresztények számára Jézus Krisztusban teljesedett be.

A konferencia utolsó előadója Mgr. Farkas Zsolt doktorandusz, a Jópásztor Alapítvány elnöke volt, aki „A  faji és nemzeti alapon szerveződő szélsőséges mozgalmak térnyerése korunkban” címmel tartott előadást az addigra már középiskolásokkal és egyetemistákkal is kiegészülő hallgatóságnak.

Az előadó –aki a szélsőséges mozgalmak képviselőivel való személyes tapasztalataira is épített a téma feldolgozásában- először megmagyarázta a nacionalizmus szó jelentését és annak más-más történelmi korokban való megnyilvánulásaira utalt. A XX. században a nacionalizmus problémáját a nácizmus nagy mértékben befolyásolta, az egészséges nemzetszeretet fogalmát új töltettel látva el, amelyet azóta sokan negatív színben tüntetnek fel és bélyegeznek meg vele másokat is. Az Egyház több megnyilatkozásban is elítélte a nácizmust és a kommunizmust, amelyeknek ideológiái pusztító hatást gyakoroltak a nemzetekre. A hallgatóság végül diavetítőn keresztül megismerkedhetett különböző szélsőséges mozgalmak által használt jelekkel és azok rasszista és antiszemita üzenetet sugárzó, erőszakra buzdító tartalmával, amelyeket sokszor a hatóságok sem ismernek fel időben. A törvények szigorításával nem érhető el igazi eredmény a szélsőséges eszmék visszaszorításának terén – hangsúlyozta az előadó. Ezért is szükséges a család nevelő szerepének kiemelése mellett a fiatalok iskolában is történő felvilágosítása, az egyes fogalmaknak és azok tartalmának világos megismertetése.

A konferencia a Szent András templomban bemutatott szentmisével folytatódott, ahol Elek László helybéli esperes-plébános mutatott be szentmisét a konferencián résztvevő felvidéki és magyarországi oltártestvéreivel együtt.

Végezetül a konferencia zárásaként a katolikus lelkiatyák és a hallgatóság ellátogatott a Menház épületében található zsinagógába is, ahol Paszternák Antal, a komáromi zsidó hitközség vezetője köszöntötte az egybegyőlteket és mutatta be a zsinagógát és a múzeumot.

A konferencia valóban nemzetközi és ökumenikus jelleget öltött, hiszen ausztriai, magyarországi előadók és résztvevők is jelen voltak, valamint a református egyház tagjai is képviseltették magukat a katolikus és zsidó hallgatók mellett. A szervezők szándéka szerint a rendezvény hozzájárult egymás értékeinek kölcsönös megismeréséhez és elfogadásához, s alapul szolgálhat a szeretet és igazság törvényére építendő, emberibb világért való küzdelemhez a szélsőséges, győlöletkeltő eszmékkel szemben.


Pázmaneum, Karaffa Attila