Ugrás a tartalomra

A Könnyező Szűzanya ünnepén Bacsfa-Szentantalon gyűltek össze a zarándokok

A Könnyező Szűzanya ünnepén Bacsfa-Szentantalon gyűltek össze a zarándokok

 

A Felvidék legnagyobb és leg­kedveltebb magyar kegyhelyén, Bacsfa-Szentantalon június 19-én került sor a Könnyező Szűzanya főbúcsújára, mely idén egybeesett a 333 éve alapított kolostor emlékünnepével. 

A lelki program keresztútjárással kezdődött, majd rózsafüzérimádságra került sor a Csallóköz szívében fekvő kegyhelyen.

Az ünnepi szentmisét ICDr. Zvolenský Szaniszló pozsonyi érsek celebrálta mintegy negyven oltártestvérével együtt a templom kertjében. A megjelent zarándoksereget és oltártestvéreit - akik több egyházmegyéből érkeztek - ThDr. Morovics István helybéli lelkiatya köszöntötte.

A februárban kinevezett új pozsonyi érsek, Zvolenský Szaniszló – aki már a nagymagyari Szent Rita ünnepségen is magyar misét mondott – most is magyar nyelven végezte a liturgiát, s ugyanakkor szlovák nyelvű szentbeszédben szólt az egybegyűltekhez. Az érsek hangsúlyozta, hogy mindig bizalommal fordulhatunk Égi Édesanyánkhoz, hiszen Ő meghallgatja kéréseinket. Mint mondotta, különösen megtehetjük ezt egy ilyen gyönyörű zarándokhelyen, a Könnyező Szűzanyánál.

Ezt követően Böjte Csaba ferences atya, a dévai árvák pártfogója a tevékeny és önfeláldozó szeretet csodájáról beszélt, amelyet a Mi Urunk, Jézus Krisztus valósított meg a világban. Szent Pál szeretethimnuszát idézte, s arra kért mindenkit, hogy legyünk mi is ennek a krisztusi szeretetnek ajándékozói a rideg világban. Személyes tapasztalatait is megosztotta, és azokon keresztül mutatta be a ma is csodákra képes harmadik isteni erényt.

A szentmisét követően került sor a szentségi körmenetre, majd a templomba érkezve a szentségi áldással zárult a szertartás.

Végezetül Szaniszló érsek megköszönte a nyugalomba vonuló Morovics István atya sok éven keresztül kifejtett fáradozását a zarándokhely lelki fellendülésének érdekében.

 

© Pázmaneum

Fotók

 

Fotók: Nagy Attila