Ugrás a tartalomra

Könyvbemutató és koncert

image

Karaffa Attila Felvidéki szemmel című, a Pázmaneum Polgári Társulás kiadásában megjelent könyvét mutatják be augusztus 19-én a Vermes-villában – a bemutatón fellép Vadkerti Imre felvidéki előadóművész, aki Bertók István zongoraművésszel együtt a társulás jóvoltából ingyenes koncertet ad majd a könyvbemutató után a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren.

A Pázmáneum Polgári Társulás ügyvezetője, városunk alpolgármestere még március 8-án megjelent kötete aznap 18 órakor kezdődő bemutatójának házigazdája Rajkovics Péter író lesz. Az esten a kiadvány meg is vásárolható – minden egyes eladott példány után egy euró jótékony célt fog szolgálni.

A kiadvány az azonos című fotókiállítás alkotásain keresztül mutatja be az amatőr fényképész munkásságát. Sőt, annál jóval többet. A felvidéki alkotó ugyanis negyvenedik születésnapján megjelent kötetében negyven olyan képet nyújt át érdeklődőknek, amely nem csupán róla, hanem a 21.század kezdetének felvidéki mindennapjairól is mesél a fények játékán túl is. A képek mellett ugyanis Attila megjelent publicisztikáinak egy-egy szelete gazdagítja a könyvet.

Olyan gondolatok, amelyek az elmúlt két évtizedünk fontos pillanataira is rávilágítanak, mert a kisebbségi lét különleges, fájdalmas és felemelő pillanatokkal teli. Sokan azt mondják, a filmtekercsek korában jobban odafigyelt a fotós a pillanatokra, a részletekre mielőtt a kioldás megtörtént, míg a digitalizáció ebben a művészeti ágban is változásokat hozott, miközben a műszaki fejlesztéseknek köszönhetően sokkal egyszerűbbé vált a fotózás. Közben a folyamatos információáradatban a kép jelentősége is csökkent. És mégis, még mindig megérint bennünket a fény és a fényképész közös alkotása.

Karaffa Attila alkotásai olyan fénnyel írt rajzok, amelyek majd rólunk is őszintén mesélnek az utókornak. A felvidéki magyarról, akitől még sokszor azt is elvennék, hogy magát felvidékinek nevezze. Arról a polgárról, aki igyekszik a változó világban is megmaradni magyarnak és a mindennapjaiban is tenni azért, hogy Dunaszerdahely, Csallóköz vagy a többi csodás felvidéki tájakon ne tűnjön el a magyar nyelv.