Ugrás a tartalomra

Korcsogh atya temetése

Korcsogh Imre atya temetése Ipolynyéken

 

Június 4-én került sor Korcsogh Imre, nyugalmazott dercsikai plébános temetésére Ipolynyéken. Az engesztelő gyászmisét a helyi plébániatemplomban Orosch János nagyszombati segédpüspök mutatta be mintegy 50 oltártestvérével együtt. A prédikációban Kiss Róbert dunaszerdahelyi esperes-plébános visszatekintve Imre atya életútjára és lelkipásztori szolgálatára, a hőséget és a nehéz időkben is megmutatkozó helytállást emelte ki az elhunyt lelkiatya életéből.

A gyászmise végén Imre atyát a bakai és dercsikai egyházközségek nevében lelkipásztoruk, Bíró Sándor búcsúztatta. Elek László gútai esperes-plébános mint egykori gútai káplántól köszönt el az elhunyt lelkiatyától, majd a Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Pázmány Péter Alapítvány nevében Farkas Zsolt, a Jópásztor Alapítvány elnöke  vett búcsút Imre atyától, aki mindig fontosnak tartotta a magyar papi hivatások ügyét, s ezért a felsorolt szervezetek tevékenységében is aktív részt vállalt.

Korcsogh Imre atya földi maradványait végakarata szerint szülőfaluja, Ipolynyék temetőjében helyezték örök nyugalomra.

  Pázmaneum-Karaffa János










Fotók: Gömb

Hiteles hírek és információk a felvidéki magyarságról: